kapubanner for mobile

Megmenekül a Pécsi Sörfőzde

Újratőkésíti a Pécsi Sörfőzde Zrt.-t (PS) többségi tulajdonosa, az osztrák Ottakringer Holding AG (OH) - írja a Világgazdaság.

Az anyacég első lépésként hárommillió eurós feltőkésítés mellett döntött, ez a működőtőke javításához egy 325 millió forintos hosszú lejáratú anyavállalati hitelt jelent, a saját tőkét pedig minimum 506 millió forinttal növelik a részvényesek. A konszolidációt nem lehet tovább halasztani, mert a PS 2007-es eredménye minden eddigit alulmúlt, a cég 789 millió forintos veszteséggel zárta az évet. A tervek szerint akár már 2010-ben nyereséges lehet a társaság, amely teljes átalakításba fogott.

"A 2008-as év konszolidációs évnek tekinthető, egy teljesen új vezetés alatt. Lecseréltük a gazdasági és a kereskedelmi igazgatót, van új termelési és logisztikai vezetőnk, és hamarosan beáll a csapatba az új marketingvezető is" - tájékoztatott Wenckheim István, a cég tulajdonosi képviselője.

A sörfőzde utoljára 2002-ben volt nyereséges, azóta folyamatosan nőtt a veszteség. A vállalat ingatlanjain és telephelyein lévő jelzáloghitel megközelíti a hárommilliárd forintot, ez azonban Thomas Traser cégvezető-pénzügyi igazgató szerint nem okoz gondot, a banki finanszírozás csökkentését egyelőre nem tervezi a társaság - számol be a Világgazdaság.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek