kapubanner for mobile

Megnyílt a Praktiker 20. üzletegysége

Sátoraljaújhelyen megnyitotta kapuit a Praktiker első magyarországi kisáruháza, ami a 20. Praktiker üzlet 1998 óta. Az ünnepélyes megnyitón bejelentették, hogy három héten belül Komáromban is új áruházat nyit a Praktiker.

Megkezdte a kisáruház koncepció tesztjét a Praktiker azzal, hogy 14 évnyi magyarországi működés és 19 nagy alapterületű áruház után megnyitotta Sátoraljaújhelyen az első 1500 négyzetméteres üzletegységét. A Kazinczy utcai épületet a Praktiker bérelni fogja. A település abban a régióban fekszik, ami az elemzések szerint rendelkezik olyan vásárlóerővel, ami képes eltartani egy korszerű barkácsáruházat. A Praktiker számít a határon túl élő vásárlókra is Sátoraljaújhelyen, így euróval is lehet majd fizetni az üzletegységben.

Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft. ügyvezető igazgatója az ünnepi megnyitón elmondta: a kereslet csökken a barkácspiacon, ez új helyzeteket szült és új stratégiát kíván. Szerinte sok jel mutat arra, hogy a mélyponton túl van a kereskedelem, és ha nagyon kis lépésekben is, de a jövő évben a stabilizáció mellett némi javulásra számíthatnak a barkácsáruházak. Hozzátette: a Praktiker anyavállalata bízik a magyar piacban, ezért is hagyták jóvá a kisáruház koncepciót, ami munkahelyeket is teremt. A Praktiker célja az, hogy elérje a potenciális vásárlókat, s hatékony kommunikációval felhívja a vásárlók figyelmét a jó ár-érték aránnyal rendelkező árucikkekre, valamint azonnali megoldást nyújtson a vásárlói igényekre, legyen szó a ház körüli teendőkről vagy tervezett felújításokról.

Az új üzletegységben a Praktiker a helyi igények azonnali kiszolgálására, a szortiment kialakításakor pedig a teljes árucsoportos készlet bemutatására törekszik, emellett külön hangsúlyt fektet a vevői rendelések kielégítésére, valamint elérhetővé tesz számos szolgáltatást. A Praktiker motorja szeretne lenni a helyi fel-újításoknak, s külön meg kívánja szólítani a régióban lévő önkormányzatokat, intézményeket és cégeket is, amik kiszolgálására önálló projektmenedzsert delegálnak.

A Praktiker 2013 januárjának első hetében megnyitja a Praktiker második magyarországi kisáruházát is, a helyszín - a szintén határ közeli - Komárom lesz, ahol egy 1160 négyzetméteres üzletegységet fognak működtetni, szintén bérleményként. Ez lesz Esztergom után a második áruház a megyében.

A Praktiker 2012-ben éves szinten több mint 3 millió eurós költségmegtakarítást ért el, több mint 3 millió eurónyi készpénzt szabadított fel a készletekből, s az anyacég tavaszi, 7 millió eurós tőkeemelésének köszönhetően stabilizálta működését. A gyorsan változó barkács piaci és gazdasági környezetben a Praktiker üzleti célja, hogy a tervszámokat elérje, azaz a korábbi év üzleti eredményét hozza 2012-ben is.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk