kapubanner for mobile

Megnyílt a Tesla első európai gyára

Elkezdődött a termelés a németországi Grünheidében épített Tesla-gyárban, az elektromos autókat gyártó amerikai cég első európai üzemében, ami 12 ezer embernek ad munkát.

tesla gyár megnyílt-

A Tesla rekordidő alatt építette fel autókat és később pedig akkumulátorokat is gyártó üzemét a Berlin melletti településen, és a beruházás bejelentésétől számított 861. napon adta át az első 30 autót a vásárlóknak.  

A Tesla első európai gyárának elindítása a közelmúlt legnagyobb autóipari beruházása: az amerikai vállalat közel 5 milliárd eurót költött az új üzemre, ahol a tervek szerint évente akár 50 ezer autót is gyárthatnak. A gyáravatón a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk, és a német kancellár, Olaf Scholz is részt vett.

A Tesla-gyár a többi között azt is mutatja, hogy “a német egység működik” – emelte ki a gyáravató ünnepségen Olaf Scholz kancellár, utalva arra, hogy a 12 ezer embernek munkát adó üzem az egykori NDK területén épült.

Az egyik legtekintélyesebb amerikai autógyártó vállalkozás, a Ford, csaknem száz éve, 1925 óta tevékenykedik Németországban. Akkor is igaz volt, most is érvényes, hogy “globális versenyre van szükség, és nem deglobalizálásra” – mondta a kancellár. 

Elon Musk táncolva adta át az első Model Y-okat az új tulajdonosoknak. 

A Giga Berlin vagy Gigafactory néven is emlegetett beruházás rendkívül fontos a Tesla globális terjeszkedési tervei szempontjából. A vállalat a közelmúltban a texasi Austinban is nyitott egy üzemet.

Fotó: unsplash.com

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek