Megszavazták a fizetett menstruációs szabadságot Spanyolországban
Több törvény elfogadásáról is döntött a spanyol parlament csütörtökön, többek között a menstruációs szabadságról is szavaztak.
Megszavazta a spanyol parlament, hogy fizetett szabadság jár a súlyos menstruációs fájdalmakról szenvedő női munkavállalóknak - írja a BBC. A rendelkezés értelmében a hatályba lépést követően a társadalombiztosító által finanszírozott, a szükséges ideig igénybe vehető betegszabadság jár azoknak a nőknek, akiknek a menstruációját elviselhetetlen fájdalom kíséri. Állapotukat fel kell tüntetni egészségügyi kórtörténetükben. A törvény megszavazásával Spanyolország lett az első európai ország, ahol fizetett menstruációs szabadság jár a nőknek.
Spanyolországban már tavaly tervezték a szabadság bevezetését. A spanyol nőgyógyászok és szülészek társasága akkor azzal indokolta a reform bevezetését, hogy a menstruáló nők nagyjából harmada ilyenkor komoly fájdalomtól szenved, hasi görcsökkel, fejfájással, hasmenéssel, lázzal küzd. Az egyenlőségért felelős spanyol miniszter, Angela Rodriguez szerint ha valaki hasonló tüneteket produkál, annak is jár a betegszabadság, ezért meg kell engedni, hogy a nők otthon maradjanak ebben a fájdalmas időszakban.
Mint korábban írtuk, a női dolgozók Zambiában, Japánban, Dél-Koreában és Indonéziában is vehetnek ki menstruációs szabadságot.
Korábbi cikkeink a témában itt olvashatóak.
fotó: unsplash
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?