Megszűnhetnek az adóparadicsomok
Az EU legnagyobb gazdaságainak vezetői február 22-én megállapodtak, támogatni fogják a világ pénzügyi piacainak erősebb felügyeletét. Az ellenőrzés kiterjedne a spekulatív befektetési alapokra is, sőt javasolni fogják az adóparadicsomok megszüntetését is. A globális pénzpiaci reformcsomagot az áprilisi G20 csúcson mutatják be az európai honatyák.
Az uniós vezetők Angela Merkel német kancellár meghívására Berlinben találkoztak vasárnap, hogy közös álláspontot alakítsanak ki az április 2-ai G20 találkozóra, amely a világgazdasági válság okát és következményeit hivatott kezelni. "Egy rendhagyó nemzetközi válsággal van dolgunk, amilyet már évtizedek óta nem tapasztaltunk sem a pénzügypiacokon, sem a világgazdaságban. Hisszük, hogy egy ilyen nemzetközi válságot csak együtt lehet megoldani" - mondta a német kancellár, Angela Merkel. A résztvevők által kibocsátott közös állásfoglalás szerint az EU vezetői "ismét hangsúlyozzák, hogy meggyőződésük szerint, minden pénzpiacot, annak minden termékét és minden szereplőjét, függetlenül attól, hogy mely országban tartózkodnak vagy laknak, megfelelő felügyelet vagy szabályozás alá kell vonni. Különösen igaz ez azon magánkézben lévő tőkekészletekre, beleértve a spekulatív befektetési alapokat, amelyek rendszeres kockázatot jelentenek".
Az európai vezetők javaslatot tettek arra, hogy a nemzetközi ajánlások megvalósításának és ösztönzésének ellenőrzésével a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) és a Pénzügyi Stabilitási Fórumot (FSF) bízzák meg. A terv szükséges részleteit egy akciótervbe kell foglalni, olvasható az állásfoglalásban. A szöveg hangsúlyozza, hogy minél hamarabb listát kell készíteni a célokat hátráltató törvényi szabályokról, illetve a lehetséges szankciókról. A vezetők arról is megegyeztek, hogy támogatni fogják az IMF források megduplázását. A brit miniszterelnök, Gordon Brown elmondta, hogy a nemzetközi intézménynek nagyjából 500 milliárd dollárra lenne szüksége, azért egy "globális New Deal" kialakítására szólított fel. "Ha összehasonlítjuk ezt a washingtoni akciótervvel, azt látjuk, hogy a mi álláspontunk sokkal világosabb az adóparadicsomok szabályozására nézve, és ugyanez érvényes az intézmények, termékek és a specifikus helyszínek ügyére." - mondta Merkel.
Az EU vezető gazdaságai támogatták a német kancellár azon javaslatát, hogy létre kell hozni "a fenntartható gazdasági tevékenység chartáját", hogy csökkentsék a gazdasági egyensúlytalanságot és stabilizálják a pénzpiacokat. Az állam- és kormányfők támogatták a hitelminősítő ügynökségek kötelező regisztrációs és felügyeleti eljárásának ötletét is. Merkel szerint "a múlt egyik legnagyobb hibája, hogy a bankok nem építettek ki ütközőzónát a saját tőkéjük számára, így nem voltak képesek reagálni a válságra.
"Nem volna értelme új szabályozási rendszert kialakítani, ha nem dolgoznánk ki a szankciókat" - mondta a francia államfő, Nicolas Sarkozy. Véleménye szerint az európai országoknak együtt kell összeállítaniuk az adóparadicsomok és a nekik szánt szankciók listáját, ha folytatják az általa "vakmerő pénzügyi tevékenységnek" nevezett működésüket. Angela Merkel német kancellár figyelmeztette az Egyesült Államokat, ne folytasson protekcionista gazdaságpolitikát az autóipara megsegítése érdekében. "Ha belepillantok egyes amerikai cégek újrarendezési tervébe, azt látom, hogy rengeteg állami támogatást kapnak" - mondta Merkel, majd hozzátette: "Ezt nem vádnak szántam". A spanyol miniszterelnök, José Luis Rodriguez Zapatero elmondta, hogy a londoni csúcstalálkozó fókusza világosan látszik. "Washingtonban a G20-ak felállították az új nemzetközi pénzügyi rendszer alapelveit. Áprilisban, Londonban már a gyakorlati lépések felé kell továbblépnünk, most pedig azért vagyunk Berlinben, hogy ezeket a kötelezettségvállalásokat megerősítsük" - mondta.
Euractiv.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?