Ismét sztrájkba lépnek a német vasutasok
A német vasutasok szerdától újabb sztrájkot indítanak, ismét a tehervonatokat állítják le szerda déltől, majd csütörtökön kora délutántól a távolsági és a regionális vonalakon a személyszállítást is szüneteltetik, jelentette be a GDL szakszervezeti szövetség kedden.
A szakszervezetnek a Deutsche Bahnnal folyó bérvitája az oka az ismétlődő munkabeszüntetésnek, amelynek e heti szakasza szombaton a kora délutáni órákig fog tartani.
A német politikusok, köztük Angela Merkel kancellár aggódik: már a tehervonatok múlt heti, 42 órás leállásakor úgy nyilatkozott, hogy a további sztrájkok árthatnak az EU legnagyobb gazdaságának. A mozdonyvezetők szakszervezetének (GDL) elnöke azt mondta, mindaddig ismétlik a sztrájkot, amíg nem kapnak megfelelő bérajánlatot a vasúttársaság vezetésétől. A GDL csak akkor hajlandó egyáltalán tárgyalóasztalhoz ülni, ha új ajánlatot kap.
A GDL azt követeli, hogy a munkahetet egy órával csökkentsék, 40 órára, a béreket pedig 31 százalékkal emeljék. A vezetés 4,5 százalékos béremelési ajánlatát visszautasították. A szakszervezet azt is követeli, hogy a mozdonyvezetők számára külön bérmegállapodást dolgozzanak ki.
Magyar járatokat is érint a német sztrájk
A MÁV tájékoztatása szerint a munkabeszüntetés miatt a Magyarország és Németország között közlekedő nemzetközi vonatoknál járatrövidülésekkel, késésekkel kell számolni.
A MÁV kedden, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a sztrájk ideje alatt a Budapestről 05.50-kor induló, illetve a Hamburgból 08.18-kor induló EuroCity, továbbá a Budapestről 09.50-kor, vissza Berlinből 06.36 kor induló EuroCity Dresden-Berlin-Hamburg között nem közlekedik.
A sztrájk miatt az utasok a Németországba, illetve Németországon át irányuló, valamint visszaútra szóló előreváltott jegyeikkel az utazásról lemondhatnak. A Magyarországon váltott jegyeket kezelési költség levonása nélkül a MÁV kérésre visszatéríti. A külföldön váltott jegy esetében a lemondás szándékát záradékban kell rögzíteni, a pénzt abban az országban kell visszigényelni, ahol a jegyet vásárolták.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?