Megszűnik a Nemzeti Munkaügyi Hivatal
A kormányhivatali rendszer átalakításával bizonyos funkciók más-más minisztériumhoz kerülhetnek jövőre, értesült a VS.hu. Az átalakítás célja még nem egyértelmű, azonban a szociális kiadások megnyirbálása lehet mögötte.
Bár a jövő évi költségvetési tervezet szerint 22 milliárd forinttal több járulék folyik majd be foglalkoztatási célokra (szakképzési hozzájárulás és munkaerő-piaci járulék formájában), azonban az állam a segélyekre és a képzésre, továbbképzésre, költött összeget mégis 30 milliárd forinttal csökkenti.
A forrásokat közfoglalkoztatásra csoportosítják át. Így pedig az ügyek már nem az önálló hivatalhoz, hanem a Belügyminisztérium alá fognak tartozni, más feladatok a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz illetve az Emmi-hez tartoznak majd.
2015-ben még az uniós források is apadnak 3 milliárd forinttal, ráadásul a maradék 43 milliárdnak is csak egy részét fordítják közvetlenül a munkához jutás finanszírozására, jelentős része éppen a hivatalok átalakítására, működtetésére megy el.
Bár a várható elbocsátásokról már szólnak pletykák, hivatalos információkat még a szakszervezetek sem kaptak.
VS.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?