Megszüntetnék az átnevelő munkatáborokat a kínai jogászok
A kínai "munka általi átnevelés" jogintézményének azonnali megszüntetését követeli egy elismert kínai jogászokból álló csoport, ezzel próbálva erőteljesebben fellépni a titokban, tárgyalás nélkül bebörtönzött lakosok érdekében.
Ezen a címen az ázsiai ország lakóit tárgyalás nélkül akár három évre is könnyedén bebörtönözhetik. A hatóságok "javítóintézményként" hívják a rendszert, amely tulajdonképpen az igazi börtönök helyetti alternatív megoldás. A gyakorlatban azonban a rendőrség előszeretettel alkalmazza több ezernyi ellenzéki megfékezésére, valamint a lopással vagy kábítószer-használattal vádolt emberek fogva tartására.
A kínai hatóságok halogatják az átnevelő munkatáborok átalakítását, amelyek ellenkeznek az ország szabadságtól való megfosztást tiltó törvényeivel, valamint a nemzetközi előírásokat is sértik.
Az Országos Népi Gyűlés tanácsa ígéretet tett arra, hogy a rendszerre vonatkozó szabályokat átnézik, de végül csak kisebb módosítások történtek az eljárásban. Most 69, Kínában közismert szakértő és emberi jogi aktivista petíciót nyújtott át a testületnek, amelyben azt kérik, hogy azonnal vizsgálják felül és számolják fel a "fél évszázada működő és egyre inkább a haladás útjában álló átnevelő munkatáborokat".
A petíció aláírói szerint az átnevelő táborok "egyértelműen sértik a kínai alkotmányt" és azokat a nemzetközi polgári és politikai jogokról szóló egyezményeket, amelyeket Peking ugyan aláírt, de még nem ratifikált.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?