Megszüntették a Magyar Posta monopóliumát
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA postai szolgáltatások liberalizációjának utolsó lépéseként az Országgyűlés hétfőn megszüntette a Magyar Posta eddig megmaradt monopol helyzetét, így a teljes magyar postai piac megnyílt a magánszektor előtt.
A képviselők 254 igen szavazattal, 100 nem ellenében és tartózkodás nélkül fogadták el Németh Lászlóné fejlesztési miniszter erről szóló előterjesztését.
Az új postai keretszabályozás 2020 végéig egyetemes postai szolgáltatóként határozza meg a Magyar Postát, amit a tárcavezető indoklásában azzal magyarázott, hogy a piaci nyitás mellett továbbra is szükség van egy olyan szolgáltatóra, amely biztosítja a mindenkinek elérhető és megfizethető hagyományos postai szolgáltatásokat.
A törvény állami kompenzációt tesz lehetővé a Magyar Postának, hogy a szükséges, de a piaci alapon meg nem térülő szolgáltatások miatt kieső bevételeit pótolja.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek