kapubanner for mobile

Megtilthatják a vallási jelképek munkahelyi viselését - iszlám fejkendő sem hordható

Tagállami közigazgatási szerv dönthet úgy, hogy megtiltja munkavállalói számára a vallási jelképek munkahelyi viselését - közölte ítéletében az Európai Unió Bírósága kedden.

images

Az ügy előzménye, hogy a belgiumi Ans önkormányzata egyik női munkavállalójának - aki munkáját ügyfeleivel való érintkezés nélkül látja el - megtiltotta, hogy munkahelyén iszlám fejkendőt viseljen. Ezt követően az önkormányzat módosította a munkaügyi szabályzatát, és arra kötelezte munkavállalóit, hogy tartsák tiszteletben a semlegesség elvét: a hittérítés semmilyen formája sem megengedett, és az ideológiai vagy vallási hovatartozásra utaló látható jelképek viselése minden munkavállaló számára tilos.

Az érintett annak megállapítását kérte, hogy sérült-e a vallásszabadsághoz való joga, illetve hátrányos megkülönböztetés érte-e - tájékoztattak.

A luxembourgi székhelyű EU-bíróság ítéletében azt írta: minden tagállam és minden, az államinál alacsonyabb szintű szerv a hatásköre keretein belül, illetve saját konkrét körülményeitől függően mérlegelési mozgástérrel rendelkezik az általa a munkahelyen előmozdítani kívánt közszolgáltatás semlegességének kialakítása során.

A teljesen semleges közigazgatási környezet kialakítása érdekében a közigazgatási szerv megtilthatja a filozófiai vagy vallási meggyőződésre utaló bármely jelkép munkahelyen történő látható viselését. Egy ilyen szabály nem hátrányosan megkülönböztető, ha azt általános jelleggel és különbségtétel nélkül alkalmazzák a teljes személyi állományra vonatkozóan, és azt a feltétlenül szükséges mértékre korlátozzák - húzták alá.

A szigorú semlegesség politikája tehát, amelyet valamely közigazgatási szerv a saját munkavállalói számára egy teljesen semleges közigazgatási környezet kialakítása érdekében ír elő, jogszerű cél által igazoltnak tekinthető - írták. Igazolt ugyanakkor az olyan politika kialakítása is, amely általánosan és különbségtétel nélkül engedélyezi valamely meggyőződés, többek között a filozófiai vagy vallási meggyőződés látható jelképeinek viselését, az ügyfelekkel való kapcsolattartás esetén is, és jogszerű az ilyen jelképek viselésének az ilyen kapcsolattartással járó helyzetekre korlátozódó tilalma is.

A nemzeti bíróságok feladata, hogy megvizsgálják az említett követelményeknek való megfelelést - tették hozzá.

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek