kapubanner for mobile

Megújul a rendvédelmisek érdekvédelmi szövetsége

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Ismeretes, hogy Kónya Péter december elsejei hatállyal lemondott Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) elnöki tisztéről. A lemondás utáni tennivalókról, gazdasági, szervezeti kérdésekről tárgyalt a szakszervezet elnöksége a minap - olvasható az érdekvédők oldalán.

A december 12-i eseményen arról döntöttek, hogy 2012. január 10-ig tart az átadás-átvétel Kónya Péter leköszönő és a tisztújításig helyettesítéssel megbízott Czövek János Hosz elnök között. Ez kiterjed a teljes feladat és gazdálkodás átadás-átvételére, a január 10-i küldöttgyűlés megszervezésére, valamint az FRDÉSZ-t aláírt szerződések és jogszabályok (közterhek) alapján terhelő kifizetések teljesítésére. A teendőkre történő megbízást hét tagszervezet vezetője aláírásával jegyezte ellen -–- olvasható a szakszervezet oldalán.

Az elnökség arról is döntött, hogy tagszervezetenként egy-egy tisztségviselő, dr. Ese Ferenc jogász (HTFSZ) vezetésével kezdje meg azt a munkát, amelynek eredményeként 2012. január 2-ig letesznek az asztalra egy konkrét javaslatot az FRDÉSZ új Alapszabályára vonatkozóan. Az előzetes elképzelések szerint az új Alapszabály lehetőséget teremt majd más rendvédelmi szakszervezeteknek is a jelenleg 22 ezer fős szövetséghez történő csatlakozásra.

A rendkívüli küldöttgyűlésig helyettesítéssel megbízott Czövek János Hosz elnök 2012. január 10-re hívja majd össze a tisztújító Küldöttgyűlést, melyet az FRDÉSZ székházban tartanak meg.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek