Megújult az ALTERA vezetősége
Június 1-től Vingelman Józsefet nevezték ki az ALTERA Vagyonkezelő Nyrt. vezérigazgatói posztjára, aki elsősorban az operatív működésért és a részvénykibocsátások szervezéséért felelős személy innentől fogva a Társaságon belül.
Ezt követően az MFB-nél volt elnök-vezérigazgatói tanácsadó, majd 2003-2005 között a Polaris Építőipari Rt. (Betonút csoport) vezérigazgatójaként dolgozott. Üzleti faktoringgal is foglalkozott a Platinium Zrt. értékesítési igazgatójaként és a romániai leányvállalat vezérigazgatójaként 2008-ig bezárólag. 2010-ig work-out osztályvezető volt a Magyar Takarékszövetkezeti Banknál, majd 3 éven keresztül a Jeremie programért felelős Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatójaként dolgozott.
A szakember feladatköre az ALTERA-nál többek között az operatív cégvezetésen túl a részvénykibocsátások szervezése, a befektetői kapcsolattartás, a HR ügyek vitele. Vingelman József várhatóan ősztől az igazgatóság tagjaként részt vesz majd annak munkájában.
Az áprilisi közgyűlés eredményeként Faluvégi Balázs igazgatósági tagot székében Iváncsics Pál, a Felügyelő Bizottság korábbi elnöke váltotta, a bizottság pedig három taggal folytatta munkáját Szeles Nóra távozását követően.
Iváncsics Pál pályafutását 1986-ban az MTA KFKI-nál kezdte kutatóként, majd hosszabb időn keresztül a Westel/T-Mobile informatikai vezérigazgató-helyettese volt. 2008-2009 között a Magyar Telekom innovációs technológiai igazgatójaként dolgozott. Jelenleg a Dataneum Zrt. igazgatósági tagja, a Centrál-Fund Kockázati Tőkealap, az EME Zrt. és a PBG Investment Zrt. tanácsadója.
További változás a Társaság életében, hogy Szeles Nóra távozásával Dr. Bodnár Zoltán (elnök), Jáger Lajos és Oblath Gábor alkotják a jelenlegi Felügyelő Bizottság testületét.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatóját kérte fel a Tisza Párt oktatási miniszternek – értesült több, egymástól... Teljes cikk
Poórné Fejes Marianna HR igazgatóként csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
Távozik Szászi István, a Bosch-csoport magyarországi és Adria régió vezetője, aki a Budapesti Fejlesztési Központ irányításáért is felelt, a... Teljes cikk
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 2 hónapja
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 2 hónapja
- Új vezérigazgatót nevezett ki a CETIN International, N.V. 3 hónapja
- Gyors megoldások elfoglalt szakembereknek 3 hónapja
- AI a HR-ben: miért nem bíznak a szakemberek a mesterséges intelligenciában? 3 hónapja
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 3 hónapja
- Vezetőváltás a Rába Nyrt.-ben 3 hónapja
- Csak minden tizedik vállalat nyer az AI-val – mégsem mindegy, ki hol tart 4 hónapja
- Health and Safety Officer 4 hónapja
- 14. havi fizetés és stabil élet: ezekre a magyar szakemberekre vadászik Ausztria 4 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 6 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?