Megváltozott munkaképességűek dolgoznak a kávézóban
Megváltozott munkaképességű emberek munkahelye lesz az egykori Vörösmarty mozi helyén nyíló kávézó - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
Kárász Róbert televíziós műsorvezető, a program ötletadója, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány elnöke a műsorban elmondta: a Törőcsik Mari színművész alapította alapítvány 2012-ben azt az ígéretet tette, hogy fogyatékosság-barát munkahelyet nyitnak. A 620 négyzetméter területű helyszínen, amelyet várhatóan január végén adnak át, 10-15 fogyatékkal élő ember dolgozik majd.
A Fogadj örökbe egy macit! alapítvány ötödik jótékonysági árverését csütörtökön, a fogyatékossággal élők világnapján tartják. Kárász Róbert elmondta: az eseményen ismert emberek gyermekkori mackóira és személyes tárgyaira, többek között Carlo Ponti dedikált karmesterpálcájára, Lukács Laci énekes furulyájára és Koltai Róbert üvegből készült vállfájára is licitálhatnak a résztvevők.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek