Megvan az AmCham új HR bizottsági elnöke
Bogdán Szilviát, a NEXON HR-igazgatóját, választotta a Magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) HR-bizottsági elnökének.
A Magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) 2025. július 3-án bejelentette új bizottsági vezetőit. Bogdán Szilvia, a NEXON HR-igazgatója, az AmCham HR-Bizottságának elnöki posztját tölti be a következő ciklusban.
Bogdán Szilvia közel három évtizedes tapasztalattal rendelkezik stratégiai HR-vezetés, szervezetfejlesztés, digitális HR-technológiák bevezetése és vezetőfejlesztés terén. Tapasztalatát nemzetközi és magyar tulajdonú vállalatokban betöltött vezetői szerepei révén gazdagította: FMCG vállalatoknál, kereskedelmi területen, valamint globális szolgáltatóközpontokban, továbbá a gyógyszeripari szektorban is.
Rendszeres előadója és moderátora szakmai konferenciáknak, fórumoknak. Emellett aktívan részt vesz nemzetközi kerekasztalok, szakmai együttműködések, oktatási és mentorprogramok munkájában is.
A képen Bogdán Szilvia.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?