kapubanner for mobile

Megvannak a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói

Kormányzati körökből kiszivárgott információk szerint lényegében eldőlt, hogy a jövőben kik vezetik majd a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat - írta a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) eddigi vezetője, Hetesy Zsolt kerülhet az Információs Hivatal (IH), vagyis a hírszerzés főigazgatói tisztébe. Az IH főigazgatói tisztsége egyébként Zsohár István halálával üresedett meg. Hetesyt vélhetően az egyik eddigi helyettese válja majd az NBSZ-nél.

Végleges megbízást kaphat ugyanakkor a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vezetésére Laborc Sándor eddigi megbízott főigazgató. A Magyar Nemzet szerint az ellenzék már többször kinyilvánította, Laborc Sándor főigazgatói kinevezését elfogadhatatlannak tartja. Ennek oka egyebek mellett az, hogy Laborc Moszkvában, a rendőrtiszti főiskola állambiztonsági szakán végzett, és volt évfolyamtársai közül - a Magyar Hírlap szerint - ma többen magas beosztású orosz titkosszolgálati vezetők - olvasható a lapban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek