Megvannak az idei év Fiatal Vállalkozói
Két fiatal vállalkozó kiemelkedő teljesítményét ismerték el ünnepélyes keretek között az idei Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén. A 2015-ös Országos Fiatal Vállalkozói Díjat Keszthelyi Erik, a Keszthelyi Holding Zrt. tulajdonosa kapta, míg a 2015-ös év Jövő Reménysége Díjat Békési Brigitta, a Beautyrobic megálmodója vehette át.
"Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjjal azokat a mindennapi hősöket tudjuk vállalkozó nagykövetté nyilvánítani és a többiek számára megmutatni, akik fiatal koruk ellenére komoly értéket teremtenek mind pénzügyileg, mind társadalmilag. Idén is nagyon sok jelentkezés érkezett, ami jól mutatja, hogy mennyire komolyan veszi a fiatal vállalkozói közösség ezt a díjat. A nagyszámú díjazásra méltó pályamunka miatt úgy döntöttünk, hogy idén folytatjuk a tavaly elkezdett hagyományokat, és ismét átadjuk a Jövő Reménysége Díjat is" - mondta Dr. Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) alapító elnöke.
A 2015-ös Országos Fiatal Vállalkozói Díjat Keszthelyi Erik kapta meg, aki száz százalékban magyar tulajdonú Keszthelyi Holding Zrt. tulajdonosa. A 31 éves üzletember nagyon keményen dolgozik, minden nap vidékről jár be budapesti irodájába, ahol reggel hatkor rendszerint még a portást is ő ébreszti, és a munka meg is hozza a gyümölcsét. Erik 10 éve foglalkozik biztosításokkal, 5 évvel ezelőtt vásárolta meg az első biztosítási alkusz cégét, mára piacvezető lett a biztosításközvetítői piacon. Összesen 60 000 szerződést kezelnek, árbevételük 2,5 milliárd felett van, és idén vásárolták meg a Palladium Consulting Kft-t.
A 2015-ös év Jövő Reménysége Díjat Békési Brigitta kapta, aki 25 évesen kezdett el vállalkozni, férjével közösen a spórolt pénzükből alapítottak céget. Egyedi edzésformájuk, a Beautyrobic óriási sikereket ért el, mára brand lett, saját franchise rendszerrel, amely iránt már Svédországból, Svájcból és Angliából is érdeklődnek. Később elsők között alapítottak Magyarországon kuponokkal foglalkozó vállalkozást. Cégük, a Kupon Birodalom Kft öt év alatt 307 millió forintos forgalmat generált és 718 millió forintot spóroltak meg a vásárlóknak. A Beautyrobic pedig 14 milliós befektetés mellett szokatlanul magas, 68,5 millió forint nyereséget hozott nekik négy év alatt.
A díjakat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Hesz Tamás a Mercedes-Benz Hungária Kft. kereskedelmi és marketingvezetője, Komócsin Laura a Business Coach Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Kovács Patrik a FIVOSZ alapító elnöke adták át.
Varga Mihály az ünnepi díjátadó gálán bejelentette, hogy a fiatalok elhelyezkedését 200 milliárd forintos uniós forrással támogatja a kormány 2014–2020 között. A miniszter figyelemre méltónak nevezte a Fiatal Vállalkozók Hetének sikerét. A fővárosi és számos vidéki helyszínen tartott rendezvénysorozat iránti érdeklődés a miniszter szerint jelzi, hogy egyre több fiatal érez kedvet és ambíciót vállalkozás indításához. Mint fogalmazott, a kormány kiemelt gazdaságpolitikai céljaik közé tartozik továbbra is a hazai kis- és középvállalkozások támogatása éppúgy, mint a fiatalok boldogulásának elősegítése is. Varga Mihály hozzátette: a kormány fontos partnerként tekint a fiatal vállalkozókra.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 4 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?