kapubanner for mobile

Menekültügyi népszavazás: megvan az időpont

Kiírta a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök. Október másodikán dönthet hazánk.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján megjelent közleményből kiderült: október 2-án tartják meg a referendumot.
Orbán Viktor még februárban jelentette be, hogy a kormány népszavazást kér. A pontos kérdés úgy fog szólni: Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező telepítését?

Vitatott, hogy lehet-e a témában népszavazást kiírni - írja a Világgazdaság. Azt ugyanis az Alaptörvény írja elő, hogy nem tarthatnak népszavazást nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről. A Világgazdaságnak Valki László nemzetközi jogász korábban úgy nyilatkozott: ha az eredményére hivatkozva nem tartanák be az uniós döntést a kvótáról, az az európai jog megsértésének számítana. Ekkor az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthatna Magyarország ellen.


MTI/Világgazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek