Mennyit tegyünk félre, hogy millióink legyenek nyugdíjas éveinkben?
Az életkor előrehaladtával egyre többen terveznek saját megtakarítást nyugdíjas korukra, de valós tartalékkal csak a nyugdíj előtt állók negyede rendelkezik. Pedig létezik az előtakarékosságnak állam által is támogatott, adómentes formája - hívja fel a figyelmet a penzcentrum.hu.
Ez nem más, mint a Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ), melyet a kedvezőbb kondíciók miatt év végéig még megéri megnyitni. Aki havonta 42 ezer forintot, vagyis évi 500 ezret félre tud tenni nyugdíj-előtakarékossági számláján, egy átlagos 6 százalékos éves hozam mellett tíz év után több mint 8 millió forinttal vághat neki időskori éveinek - írja a pénzcentrum.hu.
Havi 20 ezer forint megtakarítással, azaz éves szinten 240 ezer forint félretételével 4 millió forint gyűlik össze, de már havi 10 ezer forint nyugdíj-előtakarékossággal is kétmilliós tétellel egészíthetjük ki a nyugdíjat. A lap hozzáteszi: ha a fenti tízezer forintot húsz éven keresztül utaljuk NYESZ-számlánkra, összesen 5,6 millió forinttal gazdagodunk a kedvezményeknek köszönhetően - az éves 6 százalékos hozamot feltételezve.
A Nyugdíj-előtakarékossági Számla mellett jelentős adókedvezmény vagy akár adómentesség érhető el a Tartós Befektetési Számlával is. Ha TBSZ számlánkon egy átlagos éves 6 százalékos hozamú befektetési formába 2 millió forintot fektetünk be év végéig, és az adómentességhez szükséges öt évig megtartjuk befektetésünket, akkor 108 ezer forint adómegtakarítást érhetünk el a hozamról nem is beszélve.
penzcentrum.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?