Mennyivel távoznak a leköszönő miniszterek?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA leköszönő állami vezetők közül a legtöbb pénzt, vagyis több mint 6 millió 600 ezer forintot a földművelési, az oktatási, a honvédelmi, és a társadalompolitikai miniszter viheti haza - adta hírül az RTL Híradó.
Tavaly 14 tárcavezető vehette át megbízatását a köztársasági elnöktől.
A törvény szerint azok, akik több mint 3 évig voltak állami vezetők, 6 havi fizetést kaphatnak távozáskor. Azoknak, akik kevesebb, mint 3 évig voltak miniszterek vagy államtitkárok 3 havi fizetés jár.
Ennek alapján 6,611,400 forinttal távozhat Gráf József földművelési, Hiller István oktatási, Szekeres Imre honvédelmi és Kiss Péter társadalompolitikai miniszter, valamennyien hathavi fizetésüket kapják meg.
Bajnai Gordon miniszterelnöki végkielégítése 4.522.200 forint, amit a miniszterelnök jótékony célra ajánl fel.
A legtöbb miniszter 3,305,700 forintot kap majd, ezen felül a bent ragadt szabadságukat is megválthatják.
RTL Híradó/VG Online

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?