Mesterházy: A Fidesz szociális válságot idéz elő
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz MSZP elnöke szerint a Fidesz - amely ellenzékben kiállt a szerzett jogok mellett - szociális válságot idéz elő azzal az alkotmánymódosítással, amellyel hatszázezer ember korengedményes nyugdíját el akarja venni.
Mesterházy Attila csütörtöki, tatabányai sajtótájékoztatóján, a bezárt Rehling Konrád akna bejáratánál azt mondta: az alkotmánymódosítási javaslat szerint annak a nyugdíja, aki előbb ment nyugdíjba, mint az öregségi korhatár, elvehető, csökkenthető vagy átalakítható szociális ellátássá.
Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz megijedt a társadalmi felháborodástól, hiszen a parlamentben Lázár János fideszes frakcióvezető, az indítvány egyik beterjesztője már arról beszélt, hogy a változás csak és kizárólag a rendvédelmi dolgozókra fog vonatkozni. Az MSZP jogászai szerint, ha ez igaz lenne, akkor nem kellene hozzá alkotmánymódosítás, sőt még törvénymódosítás sem - mondta Mesterházy Attila.
A Fidesz nem nyúlt hozzá az alkotmánymódosítás szövegéhez, mely továbbra is általános felhatalmazást adhat a kormánynak; e mögött meghúzódhat a szándék, hogy később tágítsák azt a kört, amelytől elveszik a korengedményes nyugdíjat - emelte ki a politikus, majd rámutatott, hogy az MSZP a törekvést akkor sem támogatná, ha csak a rendvédelmi dolgozókra vonatkozna, mert a szerzett jogok visszamenőleges hatályú elvétele megrendíti az államba vetett bizalmat.
Az MSZP Komárom-Esztergom megyei elnöke, Lukács Zoltán ismertette, hogy 11.000 érintett bányász van, akik korengedményes nyugdíjukért 25 évet, vagy 5.000 műszakot töltöttek a föld alatt. A nyugdíjbiztosító adatai szerint ezeknek a bányászoknak a 91 százaléka nem éli meg öregségi nyugdíjkorhatárt, tehát az államnak duplán jó üzlet lehet az ő nyugdíjuk elvétele - mondta.
Mesterházy Attila elmondta, van értelme olyan átalakításoknak, amelyek a nyugdíjrendszert fenntarthatóvá teszik, de ezt csak érintettekkel való párbeszéddel lehet megkezdeni.
Az MSZP elnöke ismertette, hogy a következő hónapokban a nyugdíjakról, a munka törvénykönyvének átalakításáról és az önkormányzati törvény módosításáról megyei szinten kezdenek konzultációt az érdekképviseletekkel, hogy társadalmi ellenállást alakíthassanak ki a kormányzati törekvésekkel szemben.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?