Mesterséges intelligencia: így gondolkodnak a kisvállalkozók
A mikro- és kisvállalkozások háromnegyede szívesen kipróbálná, ezen belül egyharmaduk fizetne is egy hasznos mesterséges intelligencia megoldásért - derült ki a Magyar Telekom legújabb, mikro- és kisvállalkozásokat célzó kutatásából.
Az MTI-hez kedden elküldött összefoglaló szerint a válaszadóknak csak két százaléka nem hallott még a mesterséges intelligenciáról, 56 százalékuk saját megítélése szerint nagyjából tudja, mit jelent a fogalom, 35 százalékuk pedig azt gondolja, hogy pontosan tisztában van vele.
Az eredményekből ugyanakkor az is kiderült, hogy sok kisvállalkozó mesterséges intelligenciának gondol minden olyan digitális megoldást, amely valamilyen módon emberi beavatkozás nélkül, automatikusan működik, míg más esetben nem feltétlenül ismeri fel, hogy egy adott megoldás mesterséges intelligenciát használ.
A felsőfokú végzettségű, illetve az 50 év alatti cégvezetők körében magasabb az egyes mesterséges intelligencia megoldások ismertsége.
A konkrét alkalmazások ismertségében 23 százalékkal a ChatGPT vezeti a mezőnyt. Viszonylag sokan, 21 százaléknyian vannak ugyanakkor azok, akik semmilyen konkrét alkalmazást nem tudtak megnevezni a területen.
A mesterséges intelligenciával kapcsolatban megjelennek félelmek is. A válaszadók 69 százaléka attól tart, hogy a mesterséges intelligencia miatt a kisvállalkozók elveszíthetik munkájukat. A legnagyobb veszélynek ugyanakkor a technológiától való túlzott függést (76 százalék), valamint az emberi felügyelet hiányát (74 százalék) nevezték meg.
A kisvállalkozók elsősorban a közvetlen költségmegtakarítással vagy bevételnöveléssel járó megoldások területén alkalmaznának mesterséges intelligenciát, míg a közvetlen ügyfélkapcsolatokban kevésbé. A válaszadók túlnyomó többsége szerint az ismétlődő, unalmas feladatok jól automatizálhatók a segítségével.
Összességében a megkérdezettek 53 százaléka látja úgy, hogy a mesterséges intelligencia alapú alkalmazások használata inkább pozitív hatással lenne a vállalkozására.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Minden 5. munkavállaló felmondana az AI miatt: mit tehet a vezető? 3 napja
- 5 módszer a hatékonyabb HR-kommunikációhoz 4 napja
- A HR eszköztára a szemünk előtt alakul át. Van beleszólásunk? 4 napja
- Kopogtatnak az első robot bejárónők: fillérekért törnek be a piacra 4 napja
- Az AI leváltja a kárszakértőket? Már ember nélkül is megy a kifizetés 4 napja
- Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot 5 napja
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 6 napja
- Tényleg csalhatnak az AI-jal az az állásinterjúkon? 6 napja
- A mesterséges intelligencia szerepe a teljesítményalapú bérezésben 1 hete
- Meta: Dolgozói billentyűleütéseket és egérkattintásokat követnek az AI betanításához 1 hete
- Mesterséges intelligencia: Távoli a megtérülés, mégis nőnek a befektetések a PwC felmérése szerint 1 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?