kapubanner for mobile

Miért igazságtalan az új nyugdíjrendszer-koncepció?

Az új nyugdíjrendszer-koncepció alapján a rendszer legnagyobb vesztese az a több tízezer meddő pár lenne, akik akár éveken keresztül is küzdenek azért, hogy gyermekük szülessen. A koncepció alapján ők egy kalap alá kerülnének azokkal, akik saját elhatározásukból nem állítanak maguk mögé járulékfizetőt - írja a penzcentrum.hu.

Az egygyermekeseket és a gyermekteleneket hátrányosan érintő új nyugdíjrendszer-koncepciót bocsátott társadalmi vitára a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az Új Baby Boom - A középosztály gyermekvállalási forradalma című vitaanyagban közzétett javaslatban vázolt nyugdíjkoncepció szerint az új rendszer az egyéni járulékfizetésre alapulna. A Népesedési Kerekasztal által javasolt átalakítás Botos József és Botos Katalin közgazdászok nyugdíjreform-elképzeléseire épül, amelynek alapvetése, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatóságához minden jelenleg aktív korúnak legalább egy járulékfizetőt kellene maga mögé állítania. Az egygyermekesek pontszámait 26 százalékkal csökkentenék, a gyermektelenek pontszámaiból pedig 38 százalékot vonnának le. Ezzel szemben három gyermek esetén 15 százalékkal, négy gyermeknél pedig 24 százalékkal növelnék a pontszámot. A Népesedési Kerekasztal azt is kezdeményezi, hogy elsősorban azok a nők mehessenek korhatár előtt teljes öregségi nyugdíjba, akik több gyermeket szültek és neveltek fel, vagyis sok éven át fizettek járulékot, és még mások helyett is állítottak munkaerőt.

Botosék szerint a pontrendszer csak látszatra sújtaná igazságtalanul azokat, akik önhibájukon kívül nem vállaltak gyermeket, ugyanis ebben az esetben is tény, hogy nem állítottak maguk mögé járulékfizetőt. Ha nem kell gyermekekre költeni, akkor a megtakarítási lehetőség számukra elvileg önkéntes formákban adott - fogalmaznak a közgazdászok. A Népesedési Kerekasztal a közzétett dokumentumban kvázi meg is bélyegzi a gyermekáldásért küzdő párokat azáltal, hogy modern "járványnak" titulálja a nehezített fogamzó képességet, meddőséget --– írja a penzcentrum.hu.

Magyarországon hozzávetőlegesen 150-200 ezer házaspár várja hónapról hónapra hiába a gyermekáldást, ami azt jelenti, hogy minden ötödik-hetedik fogamzásképes korban lévő pár meddő. A lap annak is utánajárt, milyen vagyonokat költenek magánorvosokra azok, akiknek nem sikerül természetes úton teherbe esniük. Előfordul, hogy valaki több millió forintot költ el a még nem létező gyermekére.

penzcentrum.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek