kapubanner for mobile

Mik a kormány elé kerülő adócsomag részletei?

Megszűnik a tevékenységre jellemző kereset mint kötelező adó- és járulékalap, 16 százalék lesz a kamat-, árfolyamnyereség- és osztalékadó mértéke is, és fokozatosan adókötelessé válik a minimálbér - többek között ezek a részletek szerepelnek az október 13-án a kormány elé kerülő adócsomagban - írja a Világgazdaság.

Ami az szja-t illeti: a Világgazdaság megbízható forrásból származó értesülése szerint megfelel a valóságnak az a hír, miszerint fokozatosan kerül sor az előző kabinet által ez év elejével bevezetett szuperbruttó adóalap megszüntetésére.

Jövőre még megmarad a bruttó bérre vonatkozó 1,27-szoros szorzó, 2012-ben azonban ez az úgynevezett adóalap-kiegészítés 13,5 százalékra csökken, 2013-tól pedig teljesen megszűnik.

Egyszerűsítés és teherkönnyítés lesz az is, hogy jövőre megszűnik az egyes természetbeni juttatások után jelenleg fizetendő 54 százalékos szja és 27 százalékos egészségügyi hozzájárulás.

Néhány kivételes eset marad majd, ahol a jövőben is ezeket a köztehermértékeket kell figyelembe venni (például a reprezentáció fejében kapott juttatás). Az adóalapot 2011-től nem növelik olyan tételek sem, mint a nyugdíj, a gyermekgondozási segély vagy az ösztöndíj.

Cél ugyanakkor az is, hogy fokozatosan megszűnjön a minimálbér adómentessége, hiszen - ahogy erre adószakértők évek óta figyelmeztetnek - ez a rendelkezés a tényleges jövedelmek eltitkolására sarkall.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek