Milliárdos mentőcsomaggal mentik meg az építőipart
Több tízezer munkahely megmentését várja a kormány attól a beruházásélénkítő csomagtól, amelyet tegnap jelentett be Bajnai Gordon gazdasági miniszter. A közép-európai régió országai közül elsőként, és eddig példátlanul nagy összeget, több mint 1800 milliárd forintot, vagyis 6 milliárd eurót fordít a kormány új beruházásokra, amelyek elsősorban az építőipar számára biztosítanak folyamatos megrendeléseket a következő másfél évben.
A Bajnai Gordon gazdasági miniszter által bejelentett és az építőipari szervezeteknek átadott, összesen 1800 milliárd eurós beruházásélénkítő csomag része annak a német, francia és amerikai mintához hasonló magyar gazdaságélénkítő programnak, amely szintén alapvetően három célt kíván elérni:
A beruházásélénkítő csomag keretében 636 nagyobb beruházás indulhat meg a közeljövőben, amelyek pénzügyi forrását az Európai Unió által rendelkezésre bocsátott fejlesztési pénzek teremtik meg. A programlista részletesen tartalmazza a beruházásokhoz szükséges közbeszerzési kiírások és a kivitelezés tervezett kezdetének dátumát. A program keretében például az alábbi beruházások indulhatnak el:
A gazdaságélénkítő csomag részleteiről Bajnai Gordon miniszter a mai napon tájékoztatta az építőipar képviselőit. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium már novemberben elindította Építőipari Piactér néven azt a keresőt, amelyen az uniós finanszírozásúak mellett megtalálhatóvá és kereshetővé váltak a hazai forrásból közbeszereztetett nagyobb projektek is. A mostani lista egy szűrt, az építőipar igényei szerint továbbfejlesztett projektlista, amely a beruházások projektgazdák által vállalt indulási ideje alapján tervezhetővé teszi az építőipari cégek számára a következő másfél évet. A beruházásélénkítő csomagban szereplő projektek kereshető adatbázisban megtalálhatók a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján, az Építőipari Piactéren.
Százmilliárdokról már döntöttek
A beruházásélénkítés mellett a kormány a tavaly novemberi gazdasági csúcson bejelentett intézkedések közül már számosat megvalósított. A vállalkozások talpon maradásának támogatására a kormány már több mint 560 milliárd forintnyi forrást tett elérhetővé kedvezményes hitelek, hitelgaranciák, kamattámogatás formájában a kereskedelmi bankokon és uniós pályázatokon keresztül. A kormány e mellett elindította munkahelymegőrző támogatási pályázatait is.
További lökést jelenthet a piacok számára, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a megemelt előlegkifizetéseknek köszönhetően csak márciusig várhatóan 100 milliárd forint kerülhet kifizetésre a pályázók számára.
A piacok átmeneti visszaesésének idején a munkahelyek megtartása érdekében a kormányzat hozzájárul a munkaidő-csökkentéshez. A munkahelymegőrzést támogató konstrukciók abban segítenek, hogy egy adott cég meglévő munkaerő-állományának kapacitását hozzá lehet igazítani a piaci kereslethez elbocsátások nélkül. A kieső napon a munkavállalók képzésben vesznek részt, növelve ezzel szakmai kompetenciáikat, versenyképességüket. A munkaügyi tárca által 16 milliárd forintos hazai forrással már meghirdetett program uniós forrásból további 20 milliárd forinttal egészíthető ki.
Az uniós pályázatokon minden korábbinál több támogatáshoz, gyorsabban és könnyebb feltételekkel juthatnak hozzá a mikro-, kis- és közepes vállalkozások, amelyeknek cserébe elég vállalniuk munkavállalóik megtartását, vagy a GDP-nek megfelelő árbevétel-változás fenntartását.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Megszületett a megállapodás a 2026. évi bérfejlesztésről a Magyar Posta és a Postás Szakszervezet között, a kétéves bérmegállapodásban a 2026.... Teljes cikk
80 ezer fegyveres kapja meg az összeget. Teljes cikk
Különböző jelentések szerint az AI egyre szélesebb körű alkalmazása ellenére a bizalomhiány továbbra is problémát jelent, különösen a HR-folyamatok terén. Teljes cikk
- A kontármunka drágább, mint valaha: ennyibe kerül, ha rossz szakembert választunk 5 hónapja
- Villany, víz, gáz – sok magyar hiába keres szerelőt, ha baj van otthon 5 hónapja
- Kiderült, melyik a mesterséges intelligenciának leginkább ellenálló ipar 5 hónapja
- Pályaorientációs programokkal népszerűsíti az építőipari szakmákat az általános iskolások körében az ÉVOSZ 7 hónapja
- Leesni könnyű, megvédeni nehéz? – kritikus a munkavédelem az építőiparban 8 hónapja
- Elindult Az Év Szakembere 2025 – példaképeket keres a magyar építőipar 8 hónapja
- 53 napot kell várni egy építőipari szakemberre - már "csak" a jó szakemberben van hiány 11 hónapja
- Keletről nyugatra nő a munkaerőhiány az építőiparban 11 hónapja
- Kedvez a piaci helyzet a lakásépítőknek és lakásfelújítóknak 12 hónapja
- Így hathat a szakemberhiányra a lakásépítések csökkenése 12 hónapja
- Történelmi győzelem, nagy meglepetést hozott "Az Év Szakembere" díjátadó 12 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig