Milliókkal tartozik diszkriminációs szakértőinek az SZMM
Közel harminc antidiszkriminációs szakértőnek tartozik a munkaügyi minisztérium, összesen több millió forinttal - írta a pénteki Magyar Nemzet.
A szakértőket a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) egyik pályázatához alkalmazták. Ők feladatukat elvégezték, viszont "pénzügytechnikai okok" miatt a mai napig nem kapták meg járandóságukat, ráadásul többségükkel szabályos szerződést is "elfelejtettek" kötni az illetékes állami szervezetek. Igaz, néhányuk megkapta a neki járó összeg mintegy harmadát októberben - olvasható a lapban.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) - mint a Magyar Nemzet írta - elismerte, hogy baj van a szakértői díjak kifizetésével. A tárca azt írta, hogy az SZMM-nek és a pályázatokat kezelő ROP Irányító Hatóságnak közösen kellett volna fedezni a költségeket, ám időközben kiderült, hogy a ROP IH nem tudja teljesíteni a kifizetéseket. A tárca ezért magára vállalta ezt az összeget is, ám az ezzel kapcsolatos egyeztetések és szerződések megkötése még nem zárult le - áll a Magyar Nemzetben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?