Minden tizedik ember munkanélküli lesz
Az év egészére hozzávetőleg 10,4 százalékos, év végére 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát vár az Ecostat kutatóintézet, azzal számolva, hogy az idén mintegy 150 ezerrel csökkenhet a foglalkoztatottak száma - derül ki Mikroszkóp című kiadványukból.
Megjegyzik, hogy a legtöbb elbocsátás az export zuhanásából adódik, a szintén gyenge fogyasztás és beruházás kevesebb munkahelyvesztést okoz. A legnagyobb csökkenés az iparban következik be, annak ellenére, hogy feltételezésük szerint a második féléves ipari visszaesés meg sem közelíti az év első részében tapasztaltat.
A jelenlegi helyzetben a munkaerő tartalékolása az Ecostat szerint mérsékelt lehet, mivel a vállalatok elhúzódó válságra számítanak.
A vállalati lekérdezések szerint a cégek - ágazattól függetlenül - csak körülbelül 1 év múlva várják a konjunktúra visszatértét.
A vállalatok egynegyede tervezi valamilyen formában a csökkentett munkaidő bevezetését. Ez az eljárás a feldolgozóiparban a leginkább jellemző a kutatóintézet szerint.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek