Minden negyedik építőipari vállalkozásnál talált jogsértést az adóhatóság
Továbbra is magas a feketén foglalkoztatottak aránya az építőiparban, ezt igazolja az adóhivatal legújabb ellenőrzésének eredménye is.
Az idén eddig a több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal. A februárban felállított gazdaságfehérítő bizottság, amelynek feladata, hogy tisztítsa a gazdaságot, ezzel pedig újabb adócsökkentésekhez teremtsen fedezetet, képes lehet az ágazatban dolgozó munkavállalók megvédésére is - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t. A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a szabályos foglalkoztatás az államkassza mellett elsősorban a munkavállaló érdeke, ezért is ellenőrzi ezt kiemelten az adóhivatal. Elmondta: az építkezéseken más ágazatokkal összehasonlítva a feketén foglalkoztatottak aránya igen magas, ezt igazolja az építőipari ellenőrzések idei mérlege is, amely szerint csaknem 160 munkavállalót jelentettek be késedelmesen, 850 alkalmazottat pedig illegálisan, bejelentés és így mindenféle biztosítás nélkül dolgoztattak.
A munkavállalók részéről is egyre erősebb az igény a szabályos foglalkoztatásra - nyomatékosította az államtitkár. Hozzátette, hogy az adóhivatali tapasztalatok szerint több munkavállaló csak az ellenőrzés során szembesült azzal, hogy a cég nem szabályszerűen alkalmazza, ugyanis "elfelejtette" bejelenteni. A Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság lehet az a grémium, amely a feketefoglalkoztatással szembeni szigorú fellépéssel képes a munkavállalók védelmére - húzta alá Izer Norbert.
A járvány miatt most különösen fontos az adóelkerülés visszaszorítása, hiszen az adócsökkentések fedezetét ezek a pluszbevételek biztosíthatják - jelezte. Izer Norbert szerint a gazdaságfehérítő bizottságban végzett munka most is kifizetődő lehet, 2013 és 2019 között ugyanis kétezer milliárd forintot már beszedett az állam a korábban a feketegazdaságban tevékenykedő szereplőktől. A Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság 2021 februárjában alakult, munkájában főként a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal szakemberei vesznek részt. Feladatuk olyan javaslatok kidolgozása, amelyekkel csökkenthető az adóelkerülés, így a testület célja többek között a feketefoglalkoztatás visszaszorítása, a cégtemetők felszámolása, a modern, elektronikus fizetési módszerek elterjesztése és az, hogy megálljt parancsoljanak a számla nélküli munkavégzésnek az építőiparban és a gépjármű-javításnál - emlékeztetett Izer Norbert.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 1 hónapja
- Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája 2 hónapja
- Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban 2 hónapja
- Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat 3 hónapja
- A NAV nevében keresik meg áldozataikat a csalók - erre kell figyelni! 4 hónapja
- Itt a NAV friss feketelistája - Ők nem jelentették be dolgozóikat 4 hónapja
- A jövő hidraulikája: a dugattyús szivattyúk szerepe és előnyei 4 hónapja
- Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott 5 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év végén 5 hónapja
- Itt a NAV listája - Ők nem jelentették be a dolgozóikat 5 hónapja
- Itt a NAV friss listája - Ők nem jelentették be dolgozóikat 6 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?