Minimálbér egyeztetés nélkül?
Az LMP azt követeli, hogy a kormány egyeztessen a szakszervezetekkel a jövő évi minimálbér összegéről - mondta az ellenzéki párt társelnöke, miután kedden tárgyalt a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével.
Schiffer András közölte: a szakszervezet és annak elnöke, Balogh Béla is azt követeli, hogy a kormány tárgyaljon velük a jövő évi minimálbér összegéről, de azt is, hogy annak mértéke érje el a létminimumot.
Schiffer András a multik és a kizsákmányolás törvénykönyvének nevezte a munkát szabályozó kódexet, amely szerinte - és Balogh Béla szakszervezeti elnök szerint is - tragikus helyzetet teremtett a munkavállalói jogok és az érdekképviseletek szabadsága terén, lehetetlenné téve az általános sztrájkot.
Mesterségesen szorítják le a bérszínvonalat azok a munkahelyek - jellemzően a közszférában -, amelyek állások megszüntetése után közfoglalkoztatottakat alkalmaznak - jelentette ki Schiffer András az egyre nagyobb méreteket öltő dolgozói szegénységről szólva.
A társelnök az érdekképviseleti vezetővel együtt a szociális párbeszéd helyreállítását is szorgalmazta.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon