kapubanner for mobile

Minimálbér-ügy - még mindig nincs megegyezés

Munkaadói részről 56.000, munkavállalói részről pedig 58.000 forintot követeltek a szakszervezetek az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén. A jövő évi minimálbérről szerdán folytatódik a vita, bár kevés esély van arra, hogy bármelyik fél engedni fog követeléséből.

A 2005-ös minimálbér ügyében annak ellenére sem született döntés a pénteki érdekegyeztető tanácson, hogy a kormány újabb megoldási javaslatokkal állt elő.

Ilyen volt az egészségügyi hozzájárulás módosításának indítványa is. Ennek keretében a hozzájárulást 80.000 forintos átlagkereset alatti ágazatoknál -a korábbi novemberi helyett- január elsejétől 1500 forinttal csökkentenék 1200 helyett. Szintén januártól csökkenne az egészségügyi hozzájárulás 1200 forinttal a 115.000 forintos átlagkeresetű ágazatokban.

Bár e javaslat megszavazása után mintegy 8 milliárd forintos bevételtől esne el az állam, az indítványt ennek ellenére sem találták megfelelőnek a szakszervezetek, mivel ebben az esetben a többi ágazatban egyáltalán nem csökkenthetnék az egészségügyi hozzájárulás mértékét.


A Napi Gazdaság jelentése nyomán
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek