kapubanner for mobile

Minőségközpontú oktatás és összehangolt humánerőforrás

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DE OEC) koordinálásával Magyarország négy orvosképző egyetemét érintő humánerőforrás fejlesztési programja március 4-én zárult le. A projekt a HEFOP keretében az oktatók minőségközpontú képzésének megvalósítását, valamint a humánerőforrás összehangolt, rendezett és tervszerű fejlesztését tűzte ki célul.

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) által meghirdetett A felsőoktatás szerkezeti és tartalmi fejlesztése című pályázatot Magyarország négy neves orvosképző egyeteme 2004-ben nyerte el. A budapesti, pécsi és szegedi intézmények a DE OEC vezetésével konzorciumban vettek részt a pályázaton.

A program fő célkitűzése az volt, hogy elősegítse a felsőoktatásban tanulók és végzettek sikeres belépését a munkaerőpiacra és alkalmazkodásukat annak változó körülményeihez, tájékoztatott Prof. Dr. Paragh György centrumelnök.

A pályázat ugyanakkor - összhangban a magyar felsőoktatási stratégiával - közvetve Magyarország felkészítését is célozta az Európai Felsőoktatási Térséghez történő csatlakozásban, és ezáltal az egységes munkaerő-piaci integrációban. A Minőségi tudás előállítása és átadása az egészségügyi és orvosképzésben. A Válasz a XXI. század kihívásaira című projekt épp ezért többszintű, egymással összhangban lévő feladatsor kivitelezésére vállalkozott, magyarázta Prof. Dr. Csernoch László dékán, a pályázat programtanácsának elnöke.

A 2005-től 2008-ig tartó program sikeres megvalósulása a négy hazai orvosképző intézmény hatékony együttműködésének köszönhető. A projekt során olyan tématerületek kapcsán történt jelentős előrelépés, mint a nem orvos diplomások át- és továbbképzése, a minőségügyi képzések szerepének növelése az orvosképzésben, az egységes szintfelmérő vizsga feltételeinek kidolgozása, valamint az oktatási technológia és menedzsment. Ez utóbbi témakör többek között a roma és szociálisan hátrányos helyzetű betegek ellátásának speciális problémáira, valamint a kredit rendszerű és a probléma orientált képzés kihívásaira koncentrált.

Edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek