kapubanner for mobile

MNB: a bankrendszer több mint kétszeresen teljesítette kkv-hitelezési vállalását

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az MNB piaci hitelprogramjában részt vevő bankok 2017-re vállalták, hogy közel 230 milliárd forinttal növelik kkv-hitelezésüket, a vállalását minden bank teljesítette, ennek eredményeként szektorszinten az egy évvel korábbit is meghaladó, mintegy 250 százalékos volt a teljesítés - írja az MTI jegybanki információk alapján.

A bankok vállalásaikat az idei évre is teljes egészében fenntartották, ami előrevetíti, hogy a kis- és középvállakozóknak (kkv-knak) nyújtott hitelezés továbbra is kedvezően alakul. Az MNB 2016-ban indította el a piaci hitelprogramot (php), amelynek célja a növekedési hitelprogram (nhp) lezárását követően a piaci alapú hitelezésre való gördülékeny visszaállás elősegítse, valamint a fenntartható gazdasági növekedés biztosítása.

A php keretében az MNB a kereskedelmi bankokkal kötött kamatcsere-ügylet (HIRS) segítségével a hosszú futamidejű, piaci alapú hitelezésre irányuló ösztönzési rendszert alakított ki. A programban részt vevő hitelintézetek vállalták, hogy az MNB-vel az akár három éven át fenntartható HIRS-ügylet névértéke negyedének megfelelő mértékben növelik kkv-hitelállományukat az adott naptári évben.

a hitelintézetek 2016-ban 780 milliárd forint összegben kötöttek HIRS-ügyleteket az MNB-vel, ami a kkv-hitelezés összesen 195 milliárd forintnyi növelésének a vállalását jelentette. Abban az évben a részt vevő bankok kkv-hitelezésüket a vállalt 195 milliárd forinttal szemben több mint 300 milliárd forinttal emelték meg.

Bár a php-ban részt vevő bankok többsége 2016-ban jelentős mértékben túlteljesítette vállalását, azok emelésére 2017 közepéig nem volt lehetőség, így a 2017. évre vonatkozó vállalás 195 milliárdról 170 milliárd forintra mérséklődött az egyes HIRS-ügyletek év eleji, részleges lezárásának eredményeképp.

Az MNB Monetáris Tanács 2017 májusában a php második szakaszának elindításáról határozott. A júliusi HIRS tenderen az MNB további 228 milliárd forint összegben kötött ügyleteket a hitelintézetekkel, amivel a bankok 2017. évi kkv-hitelezési vállalása 170 milliárdról 227 milliárd forintra emelkedett. Ezzel bankrendszeri szinten átlagosan 34 százalékkal nőtt a bankok hitelezési vállalása, miközben a részt vevő 9 bank közül 3 legalább duplájára emelte vállalását.

A 2017 végén HIRS-ügylettel rendelkező 16 bank mindegyike teljesítette a megemelt vállalását. Ennek eredményeként szektorszinten a bankok az egy évvel korábbit is meghaladó, mintegy 250 százalékos teljesítést értek el. Tavaly részben a bankok vállalásai miatt a vállalati hitelállomány növekedésének dinamikája elérte a 10 százalékot, az önálló vállalkozókat is figyelembe véve a kkv-szektor hitelállománya pedig 12 százalékkal bővült.

A vállalását önkéntes alapon egyetlen hitelintézet sem kívánta csökkenteni a 2018-as évre, így a kkv-hitelállomány mintegy 6 százalékának megfelelő összegű vállalás következtében a kkv-hitelezés növekedése az MNB által a fenntartható gazdasági növekedéshez szükségesnek ítélt 5-10 százalék közötti sávban stabilizálódhat.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek