kapubanner for mobile
NAV 

Adócsaló munkaerő-közvetítőt fogott a NAV

A bűnszervezet több mint 160 millió forint adót csalt el - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénteken az MTI-vel.


A cégek a kiközvetített szolgáltatás bevételeit egy strómanok által vezetett céghálózathoz utalták, majd innen a bevételek tovább kerültek szintén saját érdekeltségű cégekhez. A bevételeket könyvelésükben, adóbevallásukban nem szerepeltették, a beérkező utalásokat a tulajdonosok készpénzben felvették. A cégláncolat más cégeinél fiktív számlák becsatolásával csökkentették az adóbevételt.


Nem fizettek közterhet a munkavállalók után


A kiközvetített munkavállalók őrzés-védelemmel, takarítással foglalkoztak, őket nem jelentették be, utánuk járulékot nem fizettek. A NAV pénzügyi nyomozói összesen 31 helyszínen tartottak házkutatást, könyvelési anyagokat, telefonokat, számlázásra használt számítástechnikai eszközöket foglaltak le.


Tatabányáról irányítottak


A céghálózat tatabányai irányítóitól 29 millió forint készpénzt, csaknem 3 millió forint értékű aranyékszert és órákat, valamint 21,5 millió forint értékben személygépkocsikat foglaltak le.
A NAV nyomozói nyolc gyanúsítottak állítottak elő, ötöt őrizetbe vettek, közülük hármat a bíróság előzetes letartóztatásba is helyezett. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt az elkövetők akár 20 év szabadságvesztésre is számíthatnak - közölte a NAV. A régióban egyébként az idén másodszorra csaptak le a NAV munkatársai olyan bűnözői csoportra, amely munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozott. (MTI)


2014. július 25.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek