kapubanner for mobile
EU 

Dolgoznak a fiatal munkanélküliség csökkentésén

Év végéig kidolgozzák a részleteit a 25 év alatti fiatalok munkanélküliségének csökkentését célzó ifjúsági garanciaprogramnak, amelyet az Európai Unió jövőre 15 milliárd forinttal támogat Magyarországon.

A programról szerda este, Budapesten tartott beszélgetésen Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa elmondta, hogy a Bizottság által szorgalmazott kezdeményezés szakmai gyakorlatot, képzést, munkalehetőséget kínál a fiataloknak, s erre két év alatt 6 milliárd euró áll a tagországok rendelkezésére. A biztos jelezte: ebben prioritást kell kapniuk a nehezen foglalkoztathatóknak, például az iskolát idő előtt elhagyóknak, mert ők nehezebb helyzetben vannak, mint a válság miatt munkát nem kapó diplomások.


A Magyarországon jövőre induló program kapcsán Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára megjegyezte: kicsit illúziónak tartja, hogy a 15 milliárd forintos támogatásból minden megoldódik, hiszen a kormány ennek az összegnek többszörösét fordítja képzésre, vállalkozások indításának támogatására, járulékkedvezményekre.


Vállalkozz itthon! 3-6 milliós támogatással


Az államtitkár kiemelte: radikális, jó beavatkozásnak tartja a közfoglalkoztatást, ugyanis olyan rétegek álltak ismét munkába, akik hosszú ideje nem dolgoztak. Jelezte: a munkanélküliség 10 százalék alá esett, néhány tízezer foglalkoztatott híján 4 millióan dolgoznak az országban. Rétvári Bence szólt a gyakornoki munka fontosságáról, jelezve, hogy azzal munkatapasztalatot lehet szerezni, ami később elengedhetetlen az álláskeresésnél. Hozzátette: az állam ma ezt is 8,5 milliárd forinttal támogatja. Kitért a Vállalkozz itthon! elnevezésű programra is, amely a 35 év alattiaknak ad tudást egy vállalkozás elindításához, a jó üzleti tervek pedig 3, illetve 6 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapnak.


December 31-ig kidolgozzák a részleteket


Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgatója arról beszélt: az ifjúsági garanciaprogram részleteit, az uniós és az ahhoz bevont hazai források felhasználásának módját december 31-ig rögzítik. A programba a munkaügyi kirendeltségeken keresztül vezet az út. (MTI)


2013. október 31.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek