kapubanner for mobile

Kisebb bért állami menedzsereknek

Mérhető és ellenőrizhető teljesítményhez kötné az állami vezetők javadalmazását a Menedzserek Országos Szövetsége (MOSZ). - A versenyszférához hasonlóan a közvagyon kezelőit is alacsonyabb alapjövedelemben, valamint a tényleges és ellenőrzött teljesítményhez kötött prémiumokban kellene részesíteni. Az ilyen többletjövedelmek alapja egyebek mellett az adott vállalat eredményességének, költséghatékonyságának, illetve akár piaci részesedésének javítása lehet – mondta Dénes Gábor, a MOSZ főtitkára.

images

A politikának minél hamarabb fel kell ismernie a jelenlegi állapot tarthatatlanságát, például azt, hogy egy köztulajdonban álló társaság vezetője gyakorlatilag évekig dolgozhat úgy, hogy a tulajdonosi jogokat képviselő állam érdemben rá se néz a munkája eredményeire - mutatott rá Dénes Gábor. „A politikusoknak le kell számolniuk ezzel az ’államszocializmusból származó beidegződéssel’, hiszen például az adók is a közvagyon felelőtlen használata miatt emelkedtek a jelenlegi magas szintre” – mondta.


2009. november 9.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek