Megéri 50 év felettit felvenni
Mintegy 60 milliárd forint jut a hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedésének és képzésének támogatására az elkövetkező négy évben. A programra pályázó vállalkozások jelentős előnyre tehetnek szert a bérköltségek mérséklődésével - írja a Világgazdaság.
Külön keret 50 év felettiekre
Az ötven évnél idősebbekre a program kiemelt figyelmet fordít, részükre a programon belül 17 milliárd forint áll elkülönítve, ebből az államtitkár megfogalmazása szerint 17 ezer fő elhelyezkedését kívánják megoldani. Czomba Sándor elmondta: erre már csak azért is szükség van, mert az álláskeresők 21 százalékát alkotja ez a korcsoport.
Ennek érdekében, ha a munkáltató 50 év feletti dolgozót vesz fel egy évre, akkor több mint egymillió forintnyi terhet spórolhat meg magának. A program keretében az első négy hónapban a dolgozó bérének és járulékainak 100 százalékát, a második négy hónapban 50 százalékát, a harmadik négy hónapban a járulékok 100 százalékát kapja meg a munkáltató támogatásként, legfeljebb a minimálbér kétszereséig terjedő összegig. Ha a munkaadó csak 9 hónapra szeretné alkalmazni a dolgozót, akkor arányosan 3-3 hónapra jár ez az összeg. Fontos megjegyezni, hogy ebben az esetben a támogatást igénybe vevő munkáltatónak nincs továbbfoglalkoztatási kötelezettsége - írja a gazdasági napilap.
2011. július 21.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?