Megnyílt a GE budapesti szolgáltató központja
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA GE megnyitotta kedden budapesti Globális Üzleti Szolgáltató Központját.
A Váci úton lévő, környezetbarát épületben helyet kapott, csúcstechnológiát képviselő új központ a GE üzletágai számára nyújt integrált üzleti szolgáltatásokat Európában és a kontinensen kívül is. Orbán Viktor miniszterelnök a megnyitón elmondta: azzal, hogy a GE-n belül Magyarország nyerte el a központ megépítésének lehetőségét, 1300 új munkahely jön létre a következő néhány évben.
12 500 munkavállalót alkalmaznak
Joerg Bauer, GE Magyarország elnöke kiemelte: a vállalat magyarországi beruházásai is bizonyítják, hogy a növekedésben partnerek a GE és Magyarország. Ferdinando Beccalli-Falco, a GE európai elnök-vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a GE-nek 25 éves története van Magyarországon, ahol 12 500 munkavállalót foglalkoztat. Hozzátette: a vállalat a jövőben is befektető és beruházó lesz ebben a régióban, és Magyarországnak fontos vonzóereje a jól képzett munkaerő.
Megvan az első 200 kolléga
Joerg Bauer, GE Magyarország elnöke kiemelte: a vállalat magyarországi beruházásai is bizonyítják, hogy a növekedésben partnerek a GE és Magyarország. Az új központról elmondta, hogy az egyike a világ néhány ilyen létesítményének, és hozzásegíti a GE-t ahhoz, hogy "egyszerűbb, gyorsabb és jobb legyen". Hozzátette, hogy a központ első 200 munkavállalóját már felvették.
2014. február 18.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?