kapubanner for mobile

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos jogviszony-formátum között, amelynek keretei között a kiskorú, illetve tanulói jogviszonyban részt vevő gyermekek munkát vállalhatnak. A második egyezés, hogy a különféle munkavállalói jogviszonyok mindegyike – törvényi előírás alapján – figyelembe veszi a kiskorú gyermekek igényeit, érdekvédelmének aspektusait.

 


Ilyen többek között a munkával tölthető órák száma (maximum napi nyolc, hetente negyven), pihenőidők kijelölése (ha 4,5 óránál többet dolgozik egy nap, a munkaidő részét kell képezze egy 30 perces szünetnek, illetve két munkanap között minimum 12 órának kell eltelnie, továbbá heti két pihenőnap kötelező, amelyből az egyiknek vasárnapra kell esnie). A pihenőidő szabályai alapján a fiatal munkavállaló nem túlórázhat, és ha több helyen dolgozik, akkor a munkavégzés ideje összeadódik. Fiatal munkavállaló nem vállalhat ügyeleti jellegű és készenléti munkát, illetve éjszakai munkát (22 és 6 óra között), alapbérének pedig el kell érnie a minimálbér összegét.


Diákmunka a monster.hu oldalon >>


Mindenféle jogviszonyra jellemző, hogy létrejöttét írásba kell foglalni. Sajnos különösen a diákmunkák esetében rendkívül gyakori, hogy a munkáltató szerződés nélkül foglalkoztatja a gyermeket, és ez se a szülőnek, se a munkavállaló gyermeknek nem szúr szemet. Pedig a szerződés nem csak a kötelezettségeket, de a jogosultságokat is létrehozza, vagyis a gyermek érdekeit képviseli a problémás helyzetekben. Kevesen gondolnak rá, de például egy munkahelyi baleset felelősségi viszonyainak feltárásakor is alapvető fontosságú a szerződés megléte. A létrejött szerződést természetesen a munkáltató köteles az adóhatóság részére bejelenteni. Szerződés és bejelentés hiányában a diákmunkával töltött idő nem kerül a nyugdíjszámításnál figyelembevételre.


A különféle jogviszonyok között jövedelem, illetve adózás szempontjából viszonylag nagy különbségek is adódhatnak.


Hogyan keress állást?


+ indíts egy álláskeresést a kívánt pozíciónév/készség és a város megadásával, majd pályázz az állásokra
+ állíts be e-mailes állásértesítőt, hogy elsőként értesülhess a keresési feltételeidnek megfelelő,     friss állásokról (e-mail címedet a találati listában a jobboldali oszlopban adhatod meg)
+ töltsd fel önéletrajzod - így a munkaadók is megkereshetnek állásajánlataikkal

Munkaviszony keretében


A munkaviszony létesítésének szabályait a Munka törvénykönyve (Mt.), azaz a 2012. évi I.  tv. tartalmazza. Az ebben foglaltak szerint csak a 16. életévét betöltött természetes személyek vállalhatnak munkát. Ez alól összesen két kivétel van: olyan nappali rendszerű képzésben részt vevő tanuló, aki betöltötte a 15. évét és nyári munkát kíván folytatni, illetve olyan a 16. évét még be nem töltött gyermek, aki a gyámhatóság engedélye alapján meghatározott művészeti- sport- és hirdetési tevékenységek keretében pénzkereső tevékenységben foglalkoztatható.


A 18. évét be nem töltött (vagyis a törvény szerint, 14. éves kor fölött korlátozottan cselekvőképes) természetes személyek fiatal munkavállalónak minősülnek és szigorú törvényi védelmet élveznek, akár munkaviszonyon belül, akár nem munkaviszony révén szereznek jövedelmet. A fiatal munkavállaló jellemzője továbbá, hogy törvényes képviselője írásos hozzájárulása szükséges a munkaszerződés megkötéséhez, annak módosításához és a megszüntetéséhez is.


14 éves kor alatti (vagyis jog szerint cselekvőképtelen) gyermekek csak a fentebb említett második esetben válhatnak jövedelemszerző jogviszony részesévé, akkor is csak törvényes képviselő révén, aki ebben az esetben nem a hozzájárulását kell, hogy adja, hanem a gyermek helyett köti meg a szükséges szerződéseket.


Folytatjuk a megbízási jogviszony, az egyszerűsített munkaszerződés és a diákszövetkezet vagy iskolaszövetkezet tagjaként létesíthető jogviszony bemutatásával!


  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek