kapubanner for mobile
EU  kulfold 

Segítené az EU a külföldi mesterképzést

Hitelgaranciával szeretnék segíteni a mesterképzésben részt vevőket a most induló Erasmus+ program keretében - jelentette be Andrulla Vasziliu, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős biztosa szerdán Budapesten.


Az uniós biztos a program indulása alkalmából rendezett konferencia sajtótájékoztatóján kifejtette: gyakran tapasztalják, hogy a hallgatóknak nincs lehetőségük külföldi mesterképzés elvégzésére. Ezen szeretnének segíteni a hitelgaranciával az Európai Beruházási Bank közreműködésével - ismertette. Tájékoztatása szerint a hallgatók egy-, illetve kétéves kurzusok elvégzéséhez kaphatnak majd segítséget.


4 millió fiatal vehet benne részt


A biztos jelezte: az Erasmus+ egy ernyőprogram, amely hét korábbi programot egyesít. Azt mondta, hisznek abban, hogy a most induló programmal hét év alatt négymillió embernek nyújthatnak segítséget, le tudják győzni a munkanélküliségi problémákat és hozzájárulhatnak az igazságosabb társadalmak megteremtéséhez. A rendelkezésre álló források mintegy negyven százalékkal bővülnek majd - közölte.


Figyelnek a hátrányos helyzetűekre


Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány igazgatója arról beszélt, hogy Magyarország rendkívül sikeres és eredményes volt a korábbi programokban. Az elmúlt hét évben 142 millió eurót használtak fel, ami azt jelenti, hogy közel 43 milliárd forint érkezett az oktatás és a képzés területére. Hozzátette: az Erasmus+ keretében méginkább figyelni szeretnének a hátrányos helyzetűekre és a tervek szerint szociális kiegészítő juttatást is adnak majd a felsőoktatási hallgatóknak.


Máté Gergely, az NCSSZI Erasmus+ Ifjúsági Programiroda megbízott igazgatóhelyettese elmondta: az Erasmus+ részeként 1,5 milliárd euró kerettel több mint 500 ezer fiatal számára nyílik majd lehetőség nemzetközi tapasztalatszerzésre, önkéntes munkára. Ebből a keretből Magyarország idén 4,3 millió euróval részesülhet - jelezte. (MTI)


2014. március 13.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek