Válságkezelés részmunkaidővel
Hollandia tűnik a legsikeresebbnek a válság munkaerőőiaci következményeinek kormányzati kezelésében – méltatta Hága erőfeszítéseit a Wall Street Journalnek Stefano Scarpetta, az OECD foglalkoztatáspolitikai részlegének vezetője. Magyarországon is nőtt a részmunkaidősök száma: egy év alatt 38 ezer fővel lettek többen – írja a Világgazdaság.
Foglalkoztatási programjaival Hága arra ösztönzi a vállalatokat, hogy elbocsátások helyett – átmeneti jelleggel – inkább a munkaidőt rövidítsék. Ennek módozatairól a kormány, a szakszervezetek és a cégek példás gyorsasággal egyeztek meg a válság kirobbanását követően: az első program már 2008 novemberében elindult, és tavaly áprilisig tartott. A sikerek ellenére azonban még Hollandiában is sok a kétely a munkahelymegtartó intézkedések hosszú távú hatásait illetően.
38 ezerrel több részmunkaidős nálunk
Magyarországon 224 ezren dolgoztak részmunkaidőben 2009 harmadik negyedében, ez csaknem 38 ezer fős növekedést jelent egy év alatt. A részmunkaidős foglalkoztatottak között a nemzetközi trendnek megfelelően Magyarországon is több a nő. Körükben 7,9, a férfiakéban 4,3 százalék a nem teljes munkaidőben dolgozók aránya; az Eurofound 2006-ra még csak 4, illetve 1,3 százalékot jelzett. A növekedés oka a munkaügyi tárca szerint a világgazdasági recesszió, kevésbé a munkaadók és munkavállalók közös döntése.
2010. január 6.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?