kapubanner for mobile

Egyre durvább támadások érik a vasutasokat, a szakszervezet jogi és rendőri védelmet kér

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint egyre veszélyesebb a helyzet.

Egyre durvább támadások érik a vasutasokat, a szakszervezet jogi és rendőri védelmet kér-

Megelégelték a vasutasoknak a rendszeres bántalmazást, határozott jogi és erős rendőri védelmet követelnek az utasok egyre durvább támadásai ellen - közölte a Vasutasok Szakszervezete szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a Vasutasok Szakszervezete levélben emlékezteti Lázár János minisztert: februárban megígérte, komolyan megvizsgálja a vasutasok hatékony védelmének a lehetőségét. Az érdekvédelmi szervezet elvárja, hogy a jogalkotók kezdjenek komolyan foglalkozni az egyre veszélyesebb jelenség megállításával és megtorlásával, a szükséges jogalkotási lehetőségre Tuzson Bence igazságügyi minisztert is emlékeztette a szakszervezet.

Azt írták, hogy egyre több és egyre súlyosabb atrocitás, tettleges és verbális támadás éri a munkájukat végző vasutasokat, a szakszervezet elítéli a tetteseket, de nincs más eszköze a sértettek védelmére, mint visszatérően kérni, követelni egy, a jelenleginél lényegesen hatékonyabb védelmet.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint a helyzet nemcsak végtelenül elkeserítő, hanem egyre veszélyesebb is. Az elnök felidézte a közelmúltban történt egyik esetet, ami a közvéleményt is felháborította: egy jegy nélküli utas étellel leöntötte, majd többször megrúgta, ököllel ütötte a jegyvizsgálót, aki a munkáját végezve menetjegy váltásra szólított fel őt; a megtámadott vasutas súlyos sérüléseket szenvedett.

A szervezet elnöke éppen ezért levélben emlékezteti Lázár János építési és közlekedési minisztert, hogy ez év februárjában megígérte, megvizsgálja a lehetőséget, hogyan lehetne megerősíteni a vasutasok rendőri védelmét.

Az ígéret óta eltelt jó néhány hét elég lett volna arra, hogy elkészüljön az intézkedési terv, amely végre valódi garanciát nyújt arra, hogy az április 15-én történtekhez hasonló esetek többé sehol ne fordulhassanak elő - vélte az elnök.

 

MTI

fotó: unsplash

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk

NAV: megújult az adónaptár az ügyfélportálon

Megújult az adónaptár, az újítás révén az adónaptár már automatikusan megjeleníti, és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április első felében

A NAV adóellenőrei többek között az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják majd. Teljes cikk