MR: nem félemlítik meg az elnököt bírálót, csak vizsgálatot indítanak ellene
A Magyar Rádióban vizsgálat indult Tóth Csaba üzemi tanácsi elnök ellen július 6-i sajtótájékoztatója miatt, ahol - a Munkástanácsok képviselőjével - bírálta Such György elnök menedzserszerződését, az abban rögzített javadalmazás módját, mértékét - adja hírül a Népszabadság.
Tóth Csaba a lapnak elmondta, hogy egy Such György elnök által aláírt levelet kapott, amely szerint a július 6-i sajtótájékoztatója miatt indult ellene eljárás, ahol - a Munkástanácsok képviselőjével - bírálta Such menedzserszerződését, az abban rögzített javadalmazás módját, mértékét. (Az elnöknek megbízási szerződése szerint havi bruttó 9,4 millió forintos fizetés járna, amit nem fizetettek ki számára.)
Tóth azt állítja: formailag munkakörében elkövetett vétség miatt vonnák felelősségre. Bár a tájékoztatót az üt elnökeként tartotta, most munkavállalóként (énekkari művész) címezték neki az eljárásról szóló értesítést. A konkrét ok pedig: a sajtótájékoztató szervezése közben "nem tartotta be a hivatali utat", nem tájékoztatta szándékáról az intézmény vezetőit. - Ez nonszensz, az üzemi tanács önállóan sajtóképes, nem kell engedélyt kérnünk a vezetéstől - mondta.
Such György a Népszabadságnak azt mondta, hogy a nyilatkozat rendjét rögzítő elnöki utasítást sértette meg Tóth Csaba, ami miatt vizsgálatot indítottak ellene. Szerinte Tóthnak üt-elnökként sem volt joga önhatalmúlag, a rádióvezetés és a kommunikációs iroda tudta nélkül a sajtó elé lépni. Arra, hogy e vizsgálat nem kelti-e azt a látszatot, hogy a rádióban megfélemlítik az elnököt bírálni merő munkavállalókat, Such úgy reagált: ez nem megfélemlítés, mert a vizsgálat tárgya nem a nyilatkozat tartalma, hanem a tájékoztató meghirdetésének módja.
Tóth, ha vétkesnek találják, a kollektív szerződésben felsorolt fegyelmi szankciók valamelyikére számíthat - áll a lapban.
Népszabadság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?