MSZP: maradjon ki a rendvédelmi kar felállítása
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA rendvédelmi törvényjavaslat tárgyalásával folytatta munkáját szerdán a parlament. Az MSZP képviselője javasolta, hogy hagyják el az előterjesztésből a rendvédelmi kar felállításának lehetőségét, az LMP viszont az egész javaslatot teljesen elhibázottnak tartja.
Harangozó Tamás, az MSZP képviselője javasolta, hogy hagyják el az előterjesztésből a rendvédelmi kar felállításának lehetőségét, mert elvi kifogásuk van azzal, hogy kötelező tagságon alapuló hivatásrendeket állítson fel a kormány. Szerinte ezzel a javaslat olyan terepet állít fel, ahol maga rendszer garantálja azt, hogy a tagok egymást figyelgessék és jelentgessék fel. Az ellenzéki politikus azt is kifogásolta, hogy a javaslattal a kormány szétveri a rendvédelmi érdekegyeztetés fórumát.
Jámbor Nándor azt mondta, nincsenek "elájulva" a törvényjavaslattól. Kiemelte: az átminősítések tárgyában adtak be módosító indítványt, egy másik javaslatuk pedig a szakszervezet jogosultságait határozza meg pontosabban. Fontosnak tartották volna, hogy a véleményközlést követően a szakszervezetnek joga legyen konzultációt kezdeményezni. Szerették volna, ha a rendvédelmi kar mellett a szakszervezetek képviselői is helyet kaptak volna a konzultációs tanácsban - jegyezte meg.
Dorosz Dávid azt mondta, az egész javaslatot teljesen elhibázottnak tartják, és annak visszavonását kérte ismét. Ilyen nagy jellegű változtatások hatályba lépését legalább július elsejéig ki kell tolni, mert az érintetteknek nem lesz idejük felkészülni - mondta, hangsúlyozva: ilyen irányú módosító indítványt adtak be. Nem értenek egyet azzal, hogy a középiskolai végzettség feltételként kikerülne a törvényből. Ennek továbbra is szerepelnie kell - szögezte le, hozzátéve: a szakszervezetek is ezt az álláspontot támogatják. Ha így fogadják el, minden eszközt felhasználnak, hogy Alkotmánybíróság elé kerüljön - jelezte.
Kontrát Károly államtitkár zárszavában megköszönte a kormánypárti frakcióknak, hogy támogatták a javaslatot az általános vitában és a módosítókkal. Megköszönte az ellenzéki indítványokat is, úgy értékelte, annak ellenére, hogy súlyos és megalapozatlan kifejezéseket használtak az általános vitában, maguk is látják, hogy ezek megalapozatlanok voltak, és van esély arra, hogy jó törvényt fogadjanak el.
Az általános vita lezárásáig 34 indítvány érkezett a javaslathoz - mondta, hozzátéve: nem támogatták azokat, amelyek a törvényjavaslat céljával nem voltak összeegyeztethetők. Támogatták ugyanakkor azokat az indítványokat, amelyek a javaslat koncepciójába illeszkedő pontosítást, kiegészítést tartalmaztak. A részletes vitát az elnöklő Latorcai János lezárta, a módosító javaslatokról következő ülésen döntenek a képviselők.
Jobbik: módosítások a szakszervezeti jogosultságokról
Jámbor Nándor azt mondta, nincsenek "elájulva" a törvényjavaslattól. Kiemelte: az átminősítések tárgyában adtak be módosító indítványt, egy másik javaslatuk pedig a szakszervezet jogosultságait határozza meg pontosabban. Fontosnak tartották volna, hogy a véleményközlést követően a szakszervezetnek joga legyen konzultációt kezdeményezni. Szerették volna, ha a rendvédelmi kar mellett a szakszervezetek képviselői is helyet kaptak volna a konzultációs tanácsban - jegyezte meg.
LMP: vonják vissza a javaslatot!
Dorosz Dávid azt mondta, az egész javaslatot teljesen elhibázottnak tartják, és annak visszavonását kérte ismét. Ilyen nagy jellegű változtatások hatályba lépését legalább július elsejéig ki kell tolni, mert az érintetteknek nem lesz idejük felkészülni - mondta, hangsúlyozva: ilyen irányú módosító indítványt adtak be. Nem értenek egyet azzal, hogy a középiskolai végzettség feltételként kikerülne a törvényből. Ennek továbbra is szerepelnie kell - szögezte le, hozzátéve: a szakszervezetek is ezt az álláspontot támogatják. Ha így fogadják el, minden eszközt felhasználnak, hogy Alkotmánybíróság elé kerüljön - jelezte.
Kontrát Károly államtitkár zárszavában megköszönte a kormánypárti frakcióknak, hogy támogatták a javaslatot az általános vitában és a módosítókkal. Megköszönte az ellenzéki indítványokat is, úgy értékelte, annak ellenére, hogy súlyos és megalapozatlan kifejezéseket használtak az általános vitában, maguk is látják, hogy ezek megalapozatlanok voltak, és van esély arra, hogy jó törvényt fogadjanak el.
Az általános vita lezárásáig 34 indítvány érkezett a javaslathoz - mondta, hozzátéve: nem támogatták azokat, amelyek a törvényjavaslat céljával nem voltak összeegyeztethetők. Támogatták ugyanakkor azokat az indítványokat, amelyek a javaslat koncepciójába illeszkedő pontosítást, kiegészítést tartalmaztak. A részletes vitát az elnöklő Latorcai János lezárta, a módosító javaslatokról következő ülésen döntenek a képviselők.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?