kapubanner for mobile

Munka nélkül is milliókat keresett Hunvald barátja

Az ügyészség szerint Hunvald György VII. kerületi polgármester litván állampolgárságú barátját úgy alkalmazta éveken keresztül az önkormányzat, hogy a férfi érdemi munkát nem végzett.

Teljesítés nélküli munkaszerződés miatt újabb bűncselekménnyel gyanúsítják Hunvald Györgyöt, Budapest VII. kerületének szocialista polgármesterét - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A főügyészség a különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel is gyanúsítja Hunvald Györgyöt - olvasható a közleményben.

Mint írták, az eljárás adatai szerint Hunvald György 2007 elején abban állapodott meg egy litván állampolgárságú, de már hosszabb ideje Magyarországon élő barátjával, hogy a VII. kerületi önkormányzatnál munkaszerződéssel alkalmazni fogja. A litván állampolgárt 2007 májusától 400 ezer forint személyi alapbérrel vették fel a polgármesteri kabinetbe, amelynek tagjai Hunvald György közvetlen irányítása alá tartoztak.

"Hunvald György barátja - a polgármester tudtával - az önkormányzatnak érdemi munkát nem végzett" - tette hozzá a főügyészség. A közlés szerint annak ellenére, hogy a polgármester barátja semmilyen, munkaszerződés szerinti tevékenységet nem végzett, a részére 2007 májusától 2009 januárjáig munkabér és egyéb juttatások címén bruttó 9,7 millió forintot fizettek ki.

Hunvald György - mint írták - a gyanúsításközlés ellen panasszal nem élt, ugyanakkor vitatta a gyanúsításban foglaltakat.

MTI/Magyar Rádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek