Munka törvénykönyv - "a tervezetben csak néhány leütött cölöp van"
Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szerdán ismét szóvá tette, a munka törvénykönyv új tervezete egy "konzultációs munkaanyag." Hangsúlyozta, és egyértelművé tette, a kormány számára a védett kor intézménye, valamint a kisgyermekes anyák és a munkanélküliek munkába állítása a legfontosabb.
Hozzátette: a munkaanyaghoz már közzététele óta is számos észrevétel érkezett, ezeket az NGM értékeli ki. A végleges törvényjavaslat elkészülte előtt pedig a kormány részletes tájékoztatást kap arról, hogy ezek közül mi épült be a javaslatba és mi nem. A szaktárca egyébként továbbra is várja az észrevételeket, javaslatokat - mondta Szijjártó Péter.
A miniszterelnök szóvivője hangsúlyozta: a tervezetben csak "néhány leütött cölöp van", mint például a védett kor intézménye, illetve az, hogy segély helyett az államnak inkább munkalehetőséget kell majd kínálnia az embereknek. Ez a két kérdés a Szociális Konzultációban szerepelt. Emellett a Fidesz frakció egyértelművé tette, hogy csak olyan megoldást támogat, amely "a kisgyermekes anyák, a szülési szabadságról visszatérők és a munkanélküliek munkaerőpiacra való visszatérését segítik elő."
LIGA: hátrányos a Munka törvénykönyv tervezete a munkavállalóknak
A LIGA Szakszervezetek értékelése szerint szinte nincs az új Munka törvénykönyve tervezetének olyan szakasza, amely ha apró eltérésként is, de ne hátrányosan érintené a munkavállalókat.
A LIGA szerdai közleménye szerint a javaslat koncepcionálisan megváltoztatja a szabályozási szemléletet: több garanciális elem elveszíti garanciális jellegét, mivel azoktól a kollektív szerződésben vagy a felek megállapodásában el lehet térni a munkavállalók hátrányára is, miközben a hatályos szabályok csak a munkavállalók javára való eltérést engedik.
A szakszervezeti jogok megnyirbálása következményeként csak csekély lehetőség marad arra, hogy a szakszervezetek kollektív szerződésben a munkavállalók javára előnyös feltételeket harcoljanak ki - áll a közleményben, amely megjegyzi, hogy a LIGA az új koncepció megjelenése óta folyamatosan dolgozik annak kiértékelésén. Most első verzióban értékeli a javaslatot.
A szakszervezet szerint a munkaviszony megszüntetése a munkáltató részéről egyszerűbb lesz, megszűnik a felmondási tilalom, a tervezetben nincs védett kor, s nincs lehetőség a szakszervezet jogi képviseletére a felmondás miatt indított munkaügyi perben. Megszűnik a szakszervezeti tisztségviselők védelme is.
A munka díjazásakor megszűnik a műszakpótlék, s a rendkívüli munkavégzést a munkáltató pótlék helyett szabadidővel kompenzálhatja. Valószínűleg megszűnik a garantált bérminimum, illetve a munkáltató nem lesz köteles a havi munkabérről írásos elszámolást adni.
A LIGA szerint a rendkívüli munkavégzés, túlóra felső határa 300 órára emelkedik, a munkaidő-beosztás utólag módosítható, s a munkaközi szünet nem lesz része a munkaidőnek. A szabadság mértéke csökken, kiadása a munkavállalókra nézve kedvezőtlenül változik.
Szűkül a munkáltató kártérítési felelőssége is, miközben a munkavállaló ezzel szemben a jelenleginél jóval szélesebb körben, teljes kártérítéssel tartozik az általa okozott károkért. Bevezetik a munkavállaló által fizetendő, akár egyhavi alapbérnek megfelelő összegű munkavállalói biztosítékot is.
A LIGA szerint a tervezet csorbítja, illetve megszünteti a szakszervezeti jogokat, s a kollektív szerződést kötő felet a munkáltató választja ki a szakszervezetek közül. A javaslat arra ösztönzi a munkáltatót, hogy a szakszervezeteket ellehetetlenítse, és az üzemi tanáccsal kössön olyan megállapodást, amely a munkáltató érdekeit szem előtt tartva a munkavállalók jogait rájuk nézve hátrányosan szabályozza, vagy a munkáltató irányítása, befolyása alatt álló úgynevezett sárga szakszervezettel kössön "ál-kollektívszerződést" ugyanezen céllal - áll a LIGA értékelésében.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Miért fáradtabbak a nők 35 felett? A válasz nem az alváshiány 5 napja
- A mesterséges intelligencia szerepe a teljesítményalapú bérezésben 1 hete
- Visszatérhetnek a külföldön dolgozó magyarok? 1 hete
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 2 hete
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 2 hete
- Együttműködést kezdeményez az új kormánnyal a Liga Szakszervezetek 2 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 3 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 3 hete
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hónapja
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hónapja
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?