Munka törvénykönyv: kirúgással járhat, ha szabadidőnkben megsértjük a munkáltatót?
Több koncepcionális tévedést is rejt és akár alkotmányellenes pontokat is tartalmazhat a Munka Törvénykönyve - derül ki a Napi Gazdaság írásából. Akár egy vasárnapi fröccsözés vagy a "nem megfelelő" ruházat is ok lehet a kirúgásra az új Munka Törvénykönyve szerint, ha a munkaadó úgy gondolja, hogy ezzel az érdekeit sértettük - olvasta ki a tervezetből az MSZOSZ elnöke és egy munkajogász.
Az az általános magatartási követelményekben szereplő passzus, amely szerint a munkavállaló szabadidejében sem adhat okot munkáltatója helytelen megítélésre, illetve az, hogy a dolgozó ellenőrzése csak munkaviszonnyal összefüggésben történhet, és ehhez előzetes tájékoztatáshoz van kötve ugyan, de különféle technikai eszközöket is felhasználhat a munkaadó, önmagában még nem, az indoklással együtt azonban alkalmas az új alaptörvényben is garantált információs önrendelkezési jog megsértésére.
A munkahelyen kívüli technikai eszközökkel végzett ellenőrzés, például megfigyelés elfogadhatatlan − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Hüttl Tivadar, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza. A tervezet normaszövegének bizonytalan megfogalmazásából nem, az indoklásból azonban következik, hogy a jogalkotó változtatni akar a jelenlegi gyakorlaton.
Új definíció: a "munkáltató jogos gazdasági érdeke"
Szabadidőnkben sem lesz mindegy, milyen magatartást tanúsítunk, viselkedésünkkel, öltözködésünkkel "sértjük"-e munkaadónk érdekeit, netán egy árnyas teraszon, baráti társaságban fogalmazunk meg kritikát főnökünkről - az új Munka Törvénykönyve (mt) tervezete szerint ezek ugyanis akár rendkívüli (illetve az új terminológia szerint: azonnali hatályú) felmondást is eredményezhetnek - cikkezi a hvg.hu is. A tervezet nyolcadik paragrafusában ugyanis jelentősen kiterjesztették a "munkáltató jogos gazdasági érdekeinek megsértése" eseteit. A hatályos törvényszöveg eddig erről egy mondattal szólt: "A munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt - kivéve, ha erre jogszabály feljogosítja - nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné".
Az NGM ehhez még két bekezdést fűzött. Ezek szerint "a munkavállaló a munkaviszonyon kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely - különösen a munkavállaló munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján - közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója helytelen megítélésére, jogos gazdasági érdekének, illetve a munkaviszony céljának veszélyeztetésére". Illetve: "a munkavállaló véleménynyilvánítási szabadsága a munkaviszonyra való tekintettel nem korlátozható, ha a vélemény a munkaviszonnyal nem függ össze".
A hvg.hu által megkérdezett munkajogász szerint az, hogy a tervezet a magánéletre is kiterjesztené a törvény hatályát, aggályos, főleg azért, mert olyan gumiparagrafusokról van szó, amiket nehezen lehet értelmezni. "Ugyanettől tart Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke is. "Érezzük a szándékot a jogalkotó részéről, hogy egyértelműbb szabályokat teremtsen, de sajnos pont az ellenkezőjét sikerült elérni: ha ebben a formában lépne hatályba a szabályozás, az rengeteg jogvitához vezetne" - mondta a hvg.hu-nak Pataky Péter. Az MSZOSZ elnöke nem érti például, mit jelent a "munkaviszonyon kívül" kifejezés: "ha megszűnt a munkaviszonyom, akkor sem kritizálhatom az előző főnökömet? Ebben az esetben hogy rúghatnak ki? Ha viszont munkaviszonyban állok, akkor ez nem vonatkozik rám? Értem én, hogy a munkaidőn kívüli időszakra akartak itt gondolni (ez kiderül az indoklásból), de a szöveg nem erről szól".
hvg.hu/Napi Gazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?