Munkahelyeket teremt a Trenkwalder
Harmincegy megváltozott munkaképességű embernek ad munkát januártól a Trenkwalder - Pensum Rehabilitációs Üzem. A tervek szerint még ebben az évben újabb műszak indításával negyven fővel emelik a dolgozók létszámát - hangzott el az üzem szerdai megnyitóján. A személyzeti tanácsadó cég emellett egyéni rehabilitációs tervvel, pszichológiai tanácsadással és ingyenes tréninglehetőségekkel segíti a fogyatékkal élőket.
Idén január elsejétől a rehabilitációs foglalkoztatás is szerepel a Trenkwalder szolgáltatásai között, amelynek a Trenkwalder-Pensum Humánerőforrás Kft. ad otthont. Ennek keretében országszerte igyekeznek álláshelyeket teremteni a megváltozott munkaképességű dolgozók számára. Ennek első állomása az a 900 négyzetméter alapterületű csomagoló üzem Rákospalotán, amelyben 31 fogyatékkal élő kapott munkát.
Örvendetes a Trenkwalder kezdeményezése, mivel a különféle támogatási lehetőségek ellenére a megváltozott munkaképességűek egy jelentős része csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tud elhelyezkedni. Ebben szerepe van a munkáltatók szemléletének, akik viszonylag kis számban hajlandók foglalkoztatni megváltozott munkaképességűeket, de a válság miatt most a cégek egyébként is inkább a legképzettebb, legtehetségesebb munkavállalókat keresik majd és félő, hogy az eddig is hátrányban lévő csoportoknak még kevesebb esélyük lesz a munkába állásra.
Az esélyegyenlőségi célok mellett gazdasági szempontból is látnak lehetőséget a Trenkwaldernél a rehabilitációs projektben, amelybe másfél évvel ezelőtt vágtak bele. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megváltozott munkaképességű emberek lojálisabbak a munkahelyükhöz, mint a teljesen egészségesek, körükben alacsony a fluktuáció. Mindent elkövetnek azért, hogy megfeleljenek a követelményeknek. Ráadásul a teljesítményükben sem lehet hibát találni - emelte ki Köves Balázs, a Trenkwalder Pensum Kft. vállalkozási igazgatója.
Az üzem mintegy 80 milliós beruházással valósul meg, amelynek jelentős részét pályázat útján nyerték. A dolgozók jelenleg teák különválogatásával, csomagolásával foglalkoznak, de tervezik, hogy más jellegű - akár szellemi - munkakörökkel bővítik a lehetőségeket. Mint Szabó Tamás ügyvezető elmondta, újabb műszak indítását tervezik, amely további negyven fő felvételét teszi majd lehetővé, de már szóba került további három üzem megnyitása is. - A munkalehetőségek biztosításával szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a megváltozott munkaképességű emberek is teljes értékű életet élhessenek - fogalmazott. A fogyatékkal élőket emellett egyéni rehabilitációs tervvel, pszichológiai tanácsadással, ingyenes tréningekkel segítik. A projekt kapcsán több civil szervezettel és a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Rehabilitációs osztályával is együttműködnek, de szeretnék ezt a kört is bővíteni.
Rehabilitáció - pályázattal
A TÁMOP 1.1.1 projekt segítia megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációját és foglalkoztatását. A programmal szembeni elvárás, hogy komplex munkaerő-piaci programokkal és szolgáltatásokkal eredményesen segítse elő a rehabilitációs járadékban részesülők foglalkozási rehabilitációját, nyílt munkaerő-piacon történő foglalkoztatását, a korábbi munkahelyre való visszatérést, vagy az újbóli elhelyezkedést, illetőleg ösztönözze a munkáltatókat a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatására és nyújtson támogatást az ehhez szükséges feltételek megteremtéséhez.
A program lebonyolítói a regionális munkaügyi központok. Feladatuk 5 év alatt (2010. február 28-ig történő bevonásokkal) országosan csaknem 10 ezer rehabilitációs járadékban részesülő ügyfél bevonása. Ebből a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ 2199 megváltozott munkaképességű személynek kíván segítséget nyújtani, melyre 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?