kapubanner for mobile

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

images

Az érdeklődési köröm kezdettől felölelte mind a büntető-, mind pedig a polgári jogot, valamint az idegen nyelveket. Így kötöttem ki nemzetközi ügyvédi irodáknál, amelyeknél jó néhány évet eltöltöttem. Dolgoztam később jogi képviselőként üzletközpontnak, multi által tulajdonolt ingatlanforgalmazó társaságnak, s egy időre a közigazgatásban is megfordultam a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos területen.

A LIGA szakszervezeti szövetségnél 2013-ban helyezkedtem el jogi szakértőként, s ez alapvetően meghatározta a későbbi pályámat. A munkám mindennapi részévé váltak a kollektív szerződések, munkaszerződések, üzemi megállapodások, valamint a munka-, és a pihenőidőre, továbbá a bérezésre vonatkozó szabályok, szabályzatok. Ezen túlmenően alkalmam nyílt bekapcsolódni az országos szintű, tripartit szociális párbeszédbe (érdekegyeztetésbe), a jogalkotásba, a nemzetközi szervezetek (például az ILO) munkájába, valamint jelentős, foglalkoztatással összefüggő projektekbe is (új munka törvénykönyve projekt, Európai Üzemi Tanács projekt stb.). Az érdekegyeztetés elsősorban nemzetközi területének azóta is aktív szereplője vagyok (ILO, NILO).

Ezt követően a KRS Ügyvédi Irodához csatlakoztam azzal a céllal, hogy üzletágvezető ügyvédként felépítsem az iroda egyéni és kollektív jogi képviseletre épülő praxisát, valamint kialakítsam az iroda munkajogi, illetve adatvédelmi arculatát.

2018. januárjától a korábbi praxisomat önálló keretek között folytatom. Tevékenységemben markáns hangsúlyt kap továbbra is a munkajog, munkaügyi ellenőrzés, munkavédelem, illetve az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletével összefüggő képzés, tanácsadás (akár adatvédelmi tisztségviselőként), illetve auditok lefolytatása. Szakértője vagyok a HVG Adózóna oldalának, a HR Portálnak, a Menedzser Praxisnak, a Jogi Fórumnak, továbbá számos önálló rendezvényt, illetve munkajogi, adatvédelmi képzést is szerveztem, szervezek. Területeimen a médiában is gyakran szerepelek. Végezetül delegáltként részt veszek a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) munkájában.

dr. Kéri Ádám
ügyvéd

Legutóbbi kérdések - válaszok

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek