kapubanner for mobile

Munkalassító sztrájkba kezdenek a szlovén vámosok

Hétfőn hajnalban meghatározatlan idejű sztrájkot kezdtek a szlovén vámosok, magasabb béreket és a kormánytól a létszámhiány megoldását követelve. Az akció mindaddig tart, amíg nem kezdődnek tárgyalások a kormánnyal követeléseik teljesítéséről.

A sztrájk, amely a vámszerveknél csak bizonyos szolgálati minimumfeladatok elvégzése mellett folyhat, így éppen azt jelenti, hogy a vámosok a normálisnál jóval aprólékosabban és lassabban hajtják majd végre ellenőrző feladataikat, vagyis gyakorlatilag munkalassító sztrájkot tartanak. Ez a határátkelőknél zsúfoltságot eredményezhet.

Mivel Horvátország uniós belépésével a jelenlegi 830 vámtisztviselő munka nélkül marad majd, a vámosok szakszervezete már most követeli a vámhatóság átszervezését, új munkaterületek kijelölését. A közelebbi jövőre ugyanakkor munkaerő-gazdálkodási terv előterjesztését is követelik, mivel a jelenleg érvényben levő tervek 2008-2009-re az alkalmazottak létszámának bizonyos évenkénti csökkentését irányozzák elő, miközben a szakszervezet szerint máris túl kevés a vámosok létszáma.

A szlovén kormány számára elfogadhatatlanok a béremelési és létszámnövelési követelések, mivel ezek végrehajtása évi 30 millió eurós többletet eredményezne a költségvetésben. A kormány szerint a vámosok a jövő év január 1-től a közalkalmazotti szektor többi részével együtt részesülnek béremelésben.

Ezzel kapcsolatban a vámosok szakszervezete arra emlékeztet, hogy nem ért egyet a kormány által meghatározott jövedelmi besorolással, ezért júliusban nem is írta alá a 150 ezres közalkalmazotti réteg számára kialkudott kollektív szerződést.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek