kapubanner for mobile

Módosult a munkahelyi maszkviselésre vonatkozó szabályozás

A munkáltató és a munkavállaló megállapodhatnak abban, hogy az üzletben történő munkavégzés során az ott dolgozók számára a munkáltató vagy az üzletvezető olyan szünetet biztosít, amely során mellőzhetik a maszk használatát egy december 2-án megjelent kormányrendelet szerint.

A dolgozó és a munkaadó közösen dönthetnek arról, hogy a munkavégzés ideje alatt lehetőség legyen a maszk használatának szüneteltetésére - írja a Portfólió.

A rendekezés érinti a kiskereskedelmi üzleteket is. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az új jogszabály lehetőséget kínál, és nem kötelező. Amennyiben a felek élnek ezzel, minden részletről - a gyakoriságról, az időtartamról és a helyről is - meg kell állapodni.

A szünet céljára a munkáltató vagy az üzletvezető kizárólag olyan helyiséget, illetve területet jelölhet ki, amely nem szolgál az üzletben értékesített termékek tárolására és amelyben vásárló nem tartózkodhat.

A csak egy eladótérből és raktárból álló egységek továbbra is csak az üzlethelyiségen kívül tudják megoldani a maszkmentességet. Aki él a szabályozás adta lehetőséggel, annak továbbra is ügyelnie kell a távolságtartásra, szellőzésre és minden más járványügyi intelemre is.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk

A HR-eszköztára a szemünk előtt alakul át. Van beleszólásunk?

A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk