Nyitás a kereskedelemben: Egyik pillanatról a másikra hívták be a szabadságon tartott dolgozókat
Lázas telefonálgatás kezdődött egyes kereskedelmi egységeknél, miután a kormány kedden délután 5-kor jelentette be, hogy másnap kinyithatnak a boltok. Az üzletek többsége azonban megoldotta a feladatot és a létszámkorláttal kapcsolatos teendőket is.
Hozzátette: lehetett számítani arra, hogy a héten Magyarország eléri a 2,5 milliós oltási szintet, és újranyithatnak a boltok. Az árukészlet frissítése mellett a kézfertőtlenítők kihelyezéséről is lehetett előre gondoskodni, hiszen 30 nap telt el az újbóli nyitási lehetőségig.
Egyes cégeknél azonban a munkaerő megszervezése jelenthetett nehézséget, mert a kormányzati bejelentés kedden öt óra környékén hangzott el. Mint mondta, "azután lázas telefonálgatás indult országszerte, kereskedők és alkalmazottak körében" , sok üzlet ugyanis szabadságon tartotta a dolgozókat, és nehezen szervezte meg másnapra a megfelelő munkaerőt.
Statisztika ugyan még nincs arról, hogy hányan nem nyitottak ki, de a döntő többség esetében ez megtörtént.
Az OKSZ főtitkára ésszerűnek nevezte a létszámkorlát bevezetését a négyzetméterszabály alapján. Az új szabályt időszakonként és üzlettípusonként eltérően tartatják be: van ahol a kosarak számával, van ahol elektronikus megoldással határozzák meg, másutt a biztonsági őr számolja a vásárlókat. A jogszabály 10 négyzetméterenként egy vásárlót engedélyez, ennek betartása az üzemeltető, kereskedő feladata.
Az esetleges bolton kívüli várakozásnál be kell tartani a másfél méter távolságot, amit akár felfestéssel is segíthetnek a kereskedők.
Vámos György szerint az üzletek jellemzően élnek a hosszabb nyitva tartás lehetőségével, mivel ez is jobban eloszlatja a vásárlókat. Hangsúlyozta, hogy ez a két intézkedés egyszerre szolgálja a járvány elleni védekezést, miközben a maszk használata továbbra is kötelező.
A szabályok betartásának ellenőrzésére a rendőrségnek, a kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatóságának, valamint a jegyzőnek van jogosultsága. Tapasztalataik szerint a rendőrség már ellenőriz, de elsősorban nem bírságol, hanem figyelmeztet.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mit tehet a munkaadó a minimalista munkavállalóval? Azzal a kollégával, aki munkaköri feladatait éppen csak teljesíti, ám belül már felmondott,... Teljes cikk
Hogyan kezelje jogszerűen és gördülékenyen a választási feladatot vállaló munkavállalók távollétét, és miként igényelheti vissza a kifizetett... Teljes cikk
Akár megszüntethető a munkaviszony, ha a munkavállaló megtagadja a képzést? Milyen eszköz áll a munkáltatók rendelkezésére arra, hogy... Teljes cikk
- Kevesebben akarnak négy napos munkahetet, mint a járvány előtt 8 hónapja
- Megvannak az AI első magyar áldozatai? 200 dolgozót küld el a Gattyán-cég 10 hónapja
- A Covid utóhatásai - A fiatalok közel háromnegyedét érinti a szociális szorongás, a karrierjüket is befolyásolja 1 éve
- Felmérés: rosszabb a dolgozók hangulata, mint a járvány előtt 1 éve
- Ilyen hatással van a munkavégzésre a hosszú Covid 2 éve
- Márciusban lejár Matolcsy mandátuma - "addig már guggolva is kibírjuk" Orbán Balázs szerint 2 éve
- Matolcsy György: a nyugdíjak és a szociális kiadások reálértéke nem nőtt 2 éve
- The bargaining power of employees has changed radically 2 éve
- Radikálisan változott a munkavállalók alkupozíciója - interjú Bőgel Györggyel 2 éve
- Vannak tanárok, akik csak most kapták meg a járvány miatt járó táppénz-kiegészítést 2 éve
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?